Tárgy: Eden x Donnie x Margo || a fiúvécé átka Szomb. Ápr. 30, 2016 4:06 pm
did you see the flares in the sky?
Eden&Donnie & Margo
Az a rohadt Pete, már megint ezt csinálja. Kurvára elegem van belőle. Nem is tudom, anno minek kellett megkeresnek. Csak még jobban elcseszte az amúgy sem túl rózsás életemet. Folyton a nyakamon lóg, pedig már tényleg nem lakom nála jó hosszú ideje, és próbál felettem apáskodni, holott ő sem mintapéldája a férfi nemnek. Fab pedig még mindig olyan rideg, bunkó, és távolságtartó, mint eddig. Én meg még azt is nézhetem, hogyan cipelik fel a csajokat minden egyes éjjel, de attól menjek fel nyugodtan, mert „fél óra és végeznek”. Elegem van abból, hogy Pete ezek után még meg akarja nekem mondani, hogyan alakítsam az életem. Mintha ő tudná, hogy kell normális életet élni. Egyáltalán milyen a normális élet? Mit takar ez a szar, semmitmondó kifejezés? Hogy éljünk begyepesedve, unalmasan, elhavazódva a munka meg a suli dolgai alatt. Még mit nem! Az iskolai fiúvécé egyik vécécsészéje felé hajolok. A térdem marja a hideg padló, de nem törődök vele. Egyik kezemmel a választófalnak támaszkodom, másikkal a kerámiacsészébe kapaszkodom. Hányni próbálok, de nem megy. Már az ujjam ledugásával is próbálkoztam, de nem jött ki semmi. A testem harcol az ellen, hogy megszabaduljon a bogyóktól, amiket bevettem. A vicc az, hogy ráittam a vodkát Livvel és a többiekkel, és most szó szerint forog velem az egész világ. Ki akarok tisztulni egy kicsit, mert vacsorára elígérkeztem a bátyámékhoz, és ha meglát ilyen állapotban – amilyenben egyébként miatta vagyok, javarészt – biztos, hogy kiüt a cipőmből. A képmutató fajtája. Miután ötödszöri próbálkozásra sem jön ki semmi, megpróbálok felállni, ami nagyon nehéz tekintve, hogy a virágos szoknya, ami rajtam van beleakadt a tangámba, a magas sarkúm folyton ki akar csúszni a lábam alól. Úgy simulok a falhoz, mint egy meztelen csiga, mert tudom, hogy a falak sokkal stabilabbak nálam, és a barátaim, szóval javarészt nem hagynak elesni. Ledobom magamról a cipőmet, így tíz centivel alacsonyabb leszek mint eddig, de a talaj sokkal stabilabb lesz, aminek hálát adok. Kilököm az ajtót, és továbbra is tapogatózva indulok tovább, majd amikor odaérek az egyik csaphoz, eltekerem a fogantyút. Egy darabig nézem, ahogy csobog a jéghideg víz, majd mindkét tenyerem aláteszem és az egészet az arcomba locsolom. - Háh – nyögök fel, mert hirtelen ér a hideg, de éppen ez volt a célom, hiszen valamennyire kijózanít. Még egy adag vizet locsolok az arcomba, visszatántorgok a vécéhez és ismét – immár stabilabban – magamra veszem a cipőmet, hiszen az a ruhatáram elengedhetetlen része.
note: csapjunk a lecsóba • • music • • words: 395✖ K.P ✖