Tárgy: Cyon x Bandit Szomb. Május 21, 2016 7:56 pm
SENTIMENTAL
Fáradtan jöttem ki az első vizsgámról. Tudtam, hogy máris a következőre kéne készülnöm, mégsem éreztem elég erőt magamban ahhoz, hogy hazamenjek, és leüljek magolni. Utáltam az egészet, sokkal jobban szerettem a gyakorlati dolgokat, mint az ilyen megfoghatatlan elméletet, amit csak be kellett seggelni. Majd írok magamnak puskát, hátha sikerül legalább azzal átvészelnem a következőt, de ma tuti nem fogom elővenni egyik jegyzetemet se, én aztán nem! Elegem van már, az előzőre is folyamatosan egy hétig tanultam, ezért joggal állíthatom azt, hogy fáradt vagyok, nincs kedvem vizsgázni a továbbiakban. De hát ez sajnos nem kedv kérdése, ha azt mondják, hogy menni kell, akkor bizony menni kell. Szóval ez van, de egy napba igazán nem fogok belehalni, egy kis bűnözés igazán belefér a dologba. Amúgy is, majd maximum hármas lesz, és megcsinálom újra ha nem leszek elégedett vele, nem vagyok teljesen hülye, szóval menni fog, legalábbis remélem. Egyből haza is mentem, de ott nem tudtam sok mindent kezdeni magammal. Varrni nem akartam, tegnap majdnem sikerült végigmenni a körmömöm a fáradságtól, meg amúgy is, egyelőre a divatcégnél is csak ennyi a dolgom, szóval eleget dolgozok ott tűvel és cérnával, egy csomó darabot kézzel kell megcsinálni, mert akkor több pénzért lehet eladni… Na igen, azért értenek ezek is az emberek lehúzásához. Talán nekem is alapítanom kéne egy saját céget… Na nem mintha nem lenne tervben, az az álmom, hogy eladjam a ruháimat. Tök jó lenne, talán még Cyon is büszke lenne rám ha sikerülne az ilyesmi… Na hát Cyon! Hogy én még nem gondoltam előbb rá! Nagyon remélem, hogy osztani fogja az ötletem, és nem hagy egyedül, mert hát van egy olyan mondás, hogy csak az ökör iszik magában, csak nem teszi meg ezt az egyetlen nővérével. Legalábbis remélem. Ha jól tudom, akkor neki ma nem volt sulija, szóval biztosan otthon terpeszkedik és vagy az ágyában fetreng, vagy Skyrimezik, vagy mi a franc az a játék amivel annyira szeret kockulni. Mindenesetre most biztosan nem fogja sokáig űzni a dolgokat, ugyanis szükségem van rá. Ahogy hazaértem, rögtön levetettem a kiskosztümöt, és annál valami jóval kényelmesebbet és csinosabbat vettem fel. A hajamat egyszerűen csak befontam két copfba, illetve megigazítottam a sminkemet is, hogy így mehessek át az öcsém szobájába. Mint mindig, most is elfelejtettem kopogni, azonnal berobbantam. Egyáltalán nem féltem attól, hogy esetleg valamit megzavarok. Tudtam arról, hogy az öcsém nem a csajok iránt érdeklődik, de ez engem nem is zavart soha, hiszen az ő élete, az ő döntése, meg attól még, hogy ő neki nem barátnője hanem barátja lesz, nekem még nincs jogom kevésbé szeretni őt. Szóval igazából nem éreztem úgy, hogy ha meglátnék valami olyat, akkor el kéne képednem, kiskoromban anyáékra is rányitottam egyszer és azt hittem, hogy játszanak, nem kifejezetten viselne meg az ilyesmi. Persze az engem zavarna ha Cyon olyan helyzetben találna, de azért az mégis más, én lány vagyok… - Cyoooooooon – vetettem rá magam, amikor megpillantottam. Azonnal nyomtam egy hatalmas puszit az arcára amitől ott maradt az ajkam kissé korallos nyoma, de nem foglalkoztam vele, majd lemossa ha zavarja. – Milyen terveid vannak mára? Na igen, először csak finoman vezetem fel a témát, csak nem mondhatom azt neki, hogy felejtsen el mindent, mert kurvára azt fogja csinálni amit én mondok neki, nem rendelkezhetek felette, meg akkor valószínűleg nem is tudom majd meggyőzni. Amúgy meg veszekedni sincs kedvem… - Ha nincs, akkor ne is legyen, velem kell lenned – néztem rá nagy bociszemekkel, aztán már kézen is ragadtam, hogy talpra ránthassam. - Áh, hogy nézel ki? Öltözz gyorsan – mondtam neki, és rögtön a szekrényéhez is léptem, hogy néhány cuccot kiszedhessek belőle – Ezek jók lesznek. Muszáj jönnöd, holnap úgysem megyünk suliba, megnéztem direkt az órarended a reggel. Csábítóan mosolyogtam rá, aztán meglóbáltam az orra előtt a bivajfüves vodkát amit nemrég szereztem. - Tiéd a fű is, csak gyere – azt gondoltam, hogy ez az ajánlat tuti csábító, habár az kevésbé lesz az ha elvágja vele a nyelvét, akkor mehetünk a kórházba, mert akkor lehet nagyon fog vérezni… Na nem baj, majd vigyázok rá, igazából bármit megteszek, csak jöjjön, mert most szükségem van rá… De nagyon.
Tárgy: Re: Cyon x Bandit Szomb. Május 21, 2016 10:40 pm
Lassan három éve volt már, hogy elszenvedte azt a balesetet, de még mindig nem tudta magát túltenni rajta; túl gyakran kellett szembesülnie azzal, hogy ez romba döntötte az életét, a terveit, és mindezt csak amiatt, mert egy önmagát túl sokra tartó idióta nem tudta befogni a pofáját, amikor arra szükség volt. Néha elgondolkodott azon, mi lett volna, ha annak idején a középiskolája kosárcsapatának kapitánya hallgat a kérésére és nem kényszeríti őt konfrontációra, ha a titka sosem tudódik ki és ha az a teherautó sosem csapódik bele az autójuk oldalába, de aztán elvetette ezt a gondolatmenetet mindig; a múlton nem tudott már semmit sem megváltoztatni, így nem maradt neki más, mint hogy kitartóan törjön előre, új álmok után kutatva. Igaz, neki is voltak rosszabb napjai, mint például a mai; ezért is hivatkozott arra, hogy rosszul érzi magát, csak hogy ne kelljen bemennie minden foglalkozására, amije lett volna. Valamiért nem érezte magát elég jól ahhoz, hogy megmutatkozzon az egyetemen, vagy akár még bele is fusson abba, akiről legutóbb megtudta, ugyanolyan vígan visszaszambázott az életébe, mint ahogy eltűnt belőle, nem sokkal azután, hogy megtörtént a ferális baleset. Igaz, nem igazán volt ideje ezen gondolkodni, mert a Skyrim-questje eléggé lefoglalta őt; minden koncentrációját annak szentelte, hogy észrevétlenül végiglopakodjon Bleak Falls Barrow kanyargós folyosóin azzal a céllal, hogy megszerezze a Dragonstone-t; néha bánta, hogy igazából sosem volt kedve tovább játszani egy bizonyos pontnál és mindig újra kezdte az egészet, a legelejétől - most is ezt érezte, mert ezt a questet már jóformán fejből ismerte és fogadni mert volna rá, hogy a nagy részén csukott szemmel is át tudna már menni, annyira nyilvánvaló volt számára, mikor melyik billentyűt kell lenyomnia, hogy mindenféle idióta megakadás nélkül haladjon előre a programozott folyosókon. Ott legalább nem sántított; rengetegszer hazudta magának azt, hogy nem ez az oka annak, hogy ennyi időt töltött a gépnél és kockult, de ő is tudta, hogy ez hazugság; ez is csak arra volt jó, hogy elterelje a figyelmét arról, ami visszafordíthatatlan. Igaz, erőteljesen próbálkozott még, abban a reményben, hogy még a szétroncsolt lábával is ugyanolyan szép pliét és piruettet tud majd csinálni, mint a baleset előtt, de a próbálkozásai minden alkalommal azzal végződtek, hogy tompa puffanással és hangos szitkok kíséretében érkezett a földre, csak hogy utána megfogadja, soha többé nem fog újra próbálkozni; igaz, minden alkalommal megtette ezt újra és újra és újra, még az orvosa tiltásának ellenére is. Minden bizonnyal megtenné ezt még egyszer; legalábbis ezt tervezi, csak először érjen el Bleak Falls Barrow végéig. Már csak két barlangrész és a boss fight az item megszerzéséig, és újra megpróbálkozhat... ...na vele, amennyiben a szobájának ajtaja nem vágódna ki valami olyasmi lendülettel, mintha épp egy hurrikán törne be rajta, pedig erről szó sincs; mindössze Bandit az, a két perccel idősebb nővére. Úgy ront be az ajtón, mintha az ott se lenne, és oda sem figyelve arra, hogy a fiún fülhallgató van, elkezd beszélni hozzá, és Halcyon Oswald Thorne ezáltal rákényszerül, hogy mentse azt, ameddig jutott (és puffogjon egy sort azon, hogy még öt perc és befejezte volna, így meg a kibebaszott boss fight-tól kell majd kezdenie mindent holnap) és morogva forduljon hátra a székén, apró mosolyra húzva az ajkait. - Kopogni nem tanítottak meg? - Igaz, mielőtt reagálhatna rá, a lány már mellette van és puszit nyom az arcára, amire ő csak annyival válaszol, hogy szélesebbre húzza a mosolyát; igaz, válaszolni már nincs is ideje, mert a testvére a szavak egész óceánját zúdítja a nyakába, csak annyit érve el ezzel, hogy ő csak pislog, mint hal a szatyorban; egy hosszabb pillanatig nem is tudja, mihez kezdjen és hova kapjon, mire válaszoljon, így csak kelletlenül kinyújtózik a székén, kiegyenesítve elgémberedett tagjait. - Bands, lazíts egy pillanatig és beszélj hozzám lassabban, jó? Egyáltalán hova akarsz vinni? - A talpra rántás után még az asztal szélébe kell kapaszkodnia, hogy ne essen el, mert a rossz lábára helyezte a testsúlyát véletlenül; aztán az arca előtt egy üveg vodka libben el, és ő szórakozottan felkuncog, ahogy a nővéréhez lép, azzal a céllal, hogy rábírja őt arra, üljön le; arra a kisebb ruhakupacra, amit Bandit előrángatott a szekrényéből már nem is vet ügyet, straight ahead megy oda inkább saját magának választani valamit, lehetőleg a fekete ötven árnyalatában, tekintve, hogy sejtette, valahova készülnek még, ahol illene úgy reprezentatívnak lennie, ahogy azt ő szeretné, nem úgy, ahogy azt a nővére szeretné. - És a füvet rezerválom. Tudod, hogy minden alkalommal akarom. Igazából ezer és egy másik kérdés is felmerül benne, olyanok is, amiket nem kéne feltennie, amik viszont foglalkoztatják, többek között egy olyan is, hogy publikus szórakozóhelyre mennek-e és ha igen, akkor melyikbe; tekintve, hogy a legutóbbi alkalommal, amikor valahova kimozdultak, ott egyből feltűnt valaki olyan, akit akkor nem akart látni, és most is ettől rettegett; igazából felajánlotta volna azt is, menjenek a Blue Lotus-ba, mert ott már rég nem voltak, de végül lemondott erről; tekintve, hogy még nem is tudta, a lány mit tervez, addig meg mi oka lenne egyből kételkedni benne?
Mondanom sem kell, elég ünnepi hangulatban voltam annak ellenére, hogy vizsgák hada várt rám, hogy megküzdjenek vele. Tisztában vagyok vele, hogy már nagyobb a tét, mint annak idején az érettséginél, mégsem veszem egészen komolyan a dolgot. Pedig ahogyan mondani szokták: az érettségi az utolsó olyan dolog, ahol a tanár is azt akarja, hogy átmenj. Az egyetemen meg igen keményen meg kell küzdeni a diplomákért, ezért a tanárok válogatott kínzásokat találnak ki a számunkra a kötelező vizsgák alkalmával. Na nem mintha nem lenne meg minden jegyzetem, próbáltam keveset hiányozni, mert tudom, hogy a szaktársakra nem feltétlenül lehet számítani. Mindenki az ösztöndíjra hajt, amit úgy a legegyszerűbb elérni, ha az átlag fölé kerülünk. Viszont ha a másiknak romlik a teljesítménye, mert éppen lóg, vagy beteg, akkor az átlag lejjebb kerül és könnyebb elérni a szintet. Ergo kevesebbet kell tanulni, több szabadideje marad az embernek. Viszont ha a hiányzóknak eljuttatják a jegyzeteket azzal akár megnövelhetik több tizeddel is az átlagot, így nehezebb lesz juttatásokat kapni. Éppen ezért nem adom többek között én sem oda senkinek az isteni és alapos jegyzeteimet, amik gyönyörűek, színesek és áttekinthetőek. Nagyon könnyen lehet őket tanulni meg értelmezni, ezért nem is féltem annyira a vizsgáimtól, biztosan sikerülni fognak. Ennek ellenére mégsem helyes magatartás az, ha tanulás helyett fogom magam, és elmegyek inni az öcsémmel. A haverjaimmal nem volt kedvem menni, akkor amúgy is azt hiszik majd, hogy támadható pont leszek és elcseszem a vizsgáimat meg minden. Az meg a másik, hogy tutira agyon tanulják magukat jelenleg, az meg nekem nem kell, hogy beköpjenek a tanárok arról, hogy mit csináljak. Mert akármennyire szomorú a dolog. Tudom, hogy az emberek bármire képesek pozícióharcban, az egyetemen pedig folyamatosan ez megy. Ezért is érzem azt, hogy ha menedékre vágyok, akkor Cyonnál jobbat nem is találhatnék. Egyrészt mert testvérek vagyunk kifejezetten jó kapcsolattal, másrészt mert köze nincsen az ő karának ahhoz, amire én is járok. Szóval teljes mértkékben biztonságban érzem magam, meg amúgy sem olyan gennyes, hogy pont a nővérén keresztül próbáljon felkapaszkodni. Nem is hiszem, hogy bárkinek elmondaná a mai terveinket, szóval még ilyen téren is tökéletesen rendben van a dolog. - Nem – vágtam rá egyből vigyorogva. Tényleg nem volt szokásom kopogni, ezért egyáltalán nem lett volna értelme letagadni. Én úgy járok-kelek ebben a házban, mintha csak az enyém lenne és egyedül laknék itt. Persze tudom, ez nem a legudvariasabb dolog tőlem, de ha őszintének kell lennem… Akkor egyszerűen ki kell mondanom, hogy nem érdekel. Szegény Cyont már egyből körbe is vettem minden energiámmal, cibálni kezdtem, ruhákat vágtam hozzá és csak beszéltem, nem is csodálom, hogy leállított és kért, hogy kezdjem újra. - Természetesen inni. Szükségem van egy löketre a vizsgák előtt, és szerintem nem egy napon fog múlni a dolog. Csak nem akarok görcsölni – érveltem neki. Szerintem teljesen logikus a dolog, hogy nem akarok gátlásokkal és kételyekkel teli nekivágni a dolognak. Legalább most kiordíthatok magamból mindent, holnap pedig megkönnyebbülve vetem magam bele a tanulásba. Szerintem fontos az, hogy elhiggyem: sikerülni fog! Még akkor is, ha az anyag érthetetlen és nehéz, egyszerűen sikerülnie kell és kész, hiszen ezen már talán az életem múlhat. Nem érzem úgy, hogy ezzel rossz döntést hoztam volna, az eredmény meg majd úgyis meglátszik amiből levonhatom a tanulságot. - Jáj, ne haragudj – simítottam meg az arcát amikor észrevettem, hogy fájdalmat okoztam neki. Néha kimegy a fejemből, hogy rossz a lába, ilyenkor mindig nagyon rossz nővérnek érzem magam és ez most is így volt. Sokkal jobban kéne figyelnem rá, hogy ne történhessen vele semmi és emellett folyton azt is érzem, hogy meg kell védenem… Még akkor is, ha már nem kisfiú. Leültem a ruhákra, mert megértettem a tekintetéből, hogy ezt akarja. Figyeltem ahogyan kiválaszt valamit magának, aztán csak gondolatban mondtam ki azt, hogy milyen unalmas ruhatára van szegénynek. Na nem mintha én olyan cuccokat tároltam volna, amik már annyira színesek, hogy kiverik az ember szemét, de a fekete feketével összeállítások híve sem vagyok. - Tudtam, hogy azzal meg lehet nyerni – mosolyodtam el bájosan – csak el ne vágd vele a nyelved, mert én nem foglak a sürgősségire vinni. Majd lefertőtlenítem a vodkával akkor is, ha annyira csíp, hogy kitéped. Na jó, ez egy picit morbidra sikerült, de nem érdekel, Cyon már megszoktam az ilyesmi üres fenyegetéseimet. Mind a ketten tudjuk, hogy ha valami történne vele, akkor az lenne az első dolgom, hogy mentőt hívok neki, de ezt nem fogom neki csak úgy megmondani, nehogy elbízza már magát. - Mit szólnál ahhoz, ha keresnénk egy szimpatikus dobozt az utcán, és abban innánk? Ha jön a tulajdonosa, akkor meg elbújunk – pattantam fel. Nem volt kedvem szórakozóhelyekre menni, azt akartam érezni, hogy szabadabb vagyok, mint egy madár, erre pedig szerintem az utcák a tökéletes helyek. Amúgy is tudom, hogy apánk még a városban van annak ellenére, hogy elhagyott minket. Minden kihágásom alkalmával abban reménykedek, hogy látni fogja és kiakad. Tönkretette az öcsém életét a hülyesége miatt. Fogalma sem volt arról, hogy mennyire fontos neki a tánc és minden egyéb, szóval nagyon mérges vagyok rá igazából és nem hiszem, hogy valaha meg fogom tudni ezt bocsátani neki. - Mehetünk? – néztem rá, aztán már kézen is ragadtam. Ragaszkodom hozzá, hogy segítsem a közlekedését még akkor is, ha ő ezt cikinek tartja. Szeretném ha a szó szoros értelmében támaszkodna rám, mert anya és én vagyunk az egyetlen biztos pont az életében, de ez rám is igaz. Rajta kívül senkiben nem vagyok képes száz százalékig megbízni még akkor sem, ha éppen ezt mutatom neki. - Remélem lelkileg felkészültél, kemény éjszaka lesz – indultam el először lassabban, hogy ő diktálhassa a tempót és nem. Nem engedem el a kezét akkor sem, ha ez félreérthető lesz valaki számára. A hülye is megmondhatja rólunk, hogy testvérek vagyunk, de amúgy sem érdekel, hogy más mit gondol.
by 
