Cora Thorne

Coraline Thorne

IF THE WORDS YOU SPOKE APPEARED ON YOUR SKIN WOULD YOU STILL BE BEAUTIFUL?

Egy önismereti teszt fekszik előttem, amit ki kellene töltenem, mert a tanárnő azt mondta, hogyha ezt nem adjuk be neki készen, akkor hatalmas bajban leszünk. Nem tudom mi a picsát akar tőlem, mármint, mint komolyan... Ha akarok, kitöltök egy ilyet, de nem, neki  ez most kötelezően kell, én pedig nem akarom megütni a bokámat, így megerőltetem magamat egy kicsit. Már az első kifejtős szövegnél felhorkanok, baszott jó, mondhatom.
Milyen a családja? Nem mondhatom, hogy kiegyensúlyozott családi háttérrel rendelkezem, mert az hazugság lenne. A szüleim sosem jöttek ki egymással, mindketten másokkal is kapcsolatban vannak, nem csak egymással, tehát inkább egy nyílt házasság van köztük, ami csakis azért van, mert én élek. Egyke gyerek vagyok, és azt hiszem, hogy egyik éjszaka csúsztam be véletlenül, ha apám történetére jól emlékszem akkor kiszakadt a gumi, ők pedig későn vették észre. Mesés gyerekkori esti mese volt mondhatom. Apámnak azóta becsusszant még egy gyereke, de csak a tartásdíjat fizetni, még soha nem is láttam azt a fiút, annyit tudok, hogy alig öt éves, minden mást homály fed. Érdekelt engem valaha az, hogy kijük van és mikor? Nem, egészen addig, míg el nem rángattak engem a barátaimtól, és nem dugtak be egy lányiskolába. Mondhatom, hogy ezek után sem lett rózsás a kapcsolatom velük.
Milyen a baráti társasága? A mostaniról nem kell sokat beszélni, mivel semmilyen, csak néhány emberrel vagyok jóban, de a költözésnek az a legnagyobb hátránya, hogy itt alig ismerek valakit. Igaz, hogy nem vagyok az a nehezen barátkozó típus, de ez nem jelenti azt, hogy akárkivel képes vagyok szóba állni, mert sajnos az nagyon nem igaz. Olykor a tanárokkal is jobban elbeszélgetek, mint bárki mással ezen a koszfészek helyen ebben a teljesen más környezetben. Itt nem az van, mint Ausztriában, nem lehet csak úgy kengurukat nézni, és nem kell félnem sem attól, hogy egy kígyó a mi lefolyónkat találja majd meg, hogy aztán bemásszon a lakásba. Ez a hely más, itt nem az állatvilágtól kell félni, hanem az emberektől, akik pont úgy viselkednek, mint az állatok, egymást fúrják, és hátba támadják, két arcukat mutatják, az egyiket feléd, a másikat pedig mindenki más felé, attól függően kihez beszél. Én már csak azért is tárgyalok olykor velük, mert leköt az emberi természet megfigyelése, és annak tanulmányozása, hogy egyeseknek mások véleménye miatt mennyire meg tud változni az önön képük is.
Hogy jellemezné magát? A kedvenc témám... Nem tudom, hogy jellemezném magam, kiindulhatok abból, amit mások mondanak rólam, de az mind nem lenne reális, hiszen vannak elfogult emberek, és olyanok is, akik csak rosszra képesek. Hallottam már, hogy makacs vagyok, amivel egyet tudok érteni, nem adok le a magam igazából, így vitába keveredni velem nem ajánlatos. Maximalista is vagyok, ezt a tanárok mondják, és én is tudom magamról, nem érem be mással, csak a tökéletessel, olyan nincs, hogy majdnem a cél, vagy elérem azt, vagy nem, majdnem nincs. Ez olyan, mint hogy valaki vagy él, vagy meghalt, nincsenek zombik, legalábbis mi nem tudunk róluk, aztán kitudja, lehet már elindultak, csak visszaszorították őket. Elvileg sokat tudok pofázni, sok mindenről, ez is igaz, nem tudom jó, vagy rossz ez, de igaz, akár napokig tudnék mesélni, egy darab falevélről, amit visszavezetnék még Ádámhoz és Évához is. A maximalista vénám miatt pontos is vagyok, de nyalizós nem, ne gondolja senki, hogy a tanároknak szeretek benyalni, mert rühellem az ilyet, ahogy a hazugságot is, szeretem, az egyenes embereket, akkor is, ha én magam nem mindig vagyok teljesen őszinte. Ez baj lenne?
Összegezze az életét pár szóban: szar.
Ezzel az utolsó szóval letudom az egészet, a tollamat berakom a helyére, majd a lapokat összerakom, mindent megtettem, az utolsóban nincs mit írnom, ami fontos volt, azt leírtam korábban, mazsolázza ki a tanár magának, ha akarja, én biztosan nem fogok ezzel foglalkozni most már.