B(T)S

- De Riiiin... Kérlek... - még nyafog egy sort, mielőtt az idősebb kikapcsolná a zenét is. Na nem mintha nem tudna néma csendben is eltáncikálni Blythe, de az biztos, hogy a zene ritmusa sokat segít, és egyszerűbb dolga is van. Úgy még talán az apróbb hibákat is észreveszi, amiket a némaságban nem.
Az a már jól ismert sípoló hang és a légszomj, ami miatt nem is tud semmi mást csinálni, csak a földön fetrengeni, a levegő után kapkodva. Pedig ő is tudja jól, hogy nem szabad túlhajszolnia magát, főleg ha egyedül van, mert akkor tényleg nincs senki, aki figyelne rá, és megmentené, ha ismét befulladna. De hát erre nem igen gondol akkor, mikor gondolatai kilencven százalékát a tegnap esti buli, az a sok pia, és az az idióta tölti ki, aki miatt most minden lépése még midig kissé fájdalmas. Igaz, nem emlékszik arra, hogy mi is történt, és hogy mégis mikor és hogy miért is volt hajlandó az idősebb alá mászni. Nem emlékszik semmire, de tudja, hogy megtörtént. Hisz ha más nem, az idegen szobában szanaszét heverő ruhái, és az, hogy teljesen meztelenül feküdt reggel Adrian alatt ékes bizonyítéka annak, hogy az történt, amire gondol. És teljesen biztos abban is, hogy a másik nem kímélte. Már csak amiatt a nyakán pirosló hatalmas folt miatt is. Na meg a csuklóján is egy szép kis piros csík díszeleg, ami valószínű az idősebb erős ujjainak szorítása miatt van ott; abba pedig bele se mer gondolni, hogy mekkora karmolásnyom lehet a hátán, de érzi hogy ott is szép nyomot hagyott.
Még szerencse, hogy Rin erre járt. Persze az itt dolgozók mindegyike tudja már, hogy Blythe milyen állapotban van, és hogy jobban figyelni kell rá, és nemrég az idős portás bácsi rá is nézett, hogy jól van-e. De hát rá nem nagyon lehetne számítani, hogy baj esetén azonnal iderohan, előkotorja a táskából az inhalátort és a srác orra alá dugja; hisz már elég idős, a nyugdíj határán áll, és nemrég még súlyos sérve is volt, így talán a maximális sebessége a gyök három per kettőt sem éri el, de még csak hajolni sem tud. Így nagy szerencse, hogy Rin épp időben megérkezett, mintha csak tudta volna, hogy ide kell jönnie. Pedig hétvége van. Ilyenkor nem szoktak jönni, általában vagy tanulnak, vagy valamelyikük szobájában videojátékokkal játszanak. Sorin pedig amúgy sem sűrűn látott vendég a próbateremben, mióta heti rendszerességgel verik félholtra.
- De tényleg nem fontos ez az egész. Jól vagyok... Vagyis jól leszek... - és még egy halk nyögés is elhagyja az ajkait, amint elterül mellette. Az ülés még elég fájdalmas művelet, még most is nagyon jól érzi, hogy milyen durván bánt vele Adrian. De mindez tényleg nem számít, sokkal jobban érdekli az, hogy megint elverték a másikat.
- Az úgy volt hoooogy... A srácok rángattak el a tánccsoportból, ééés... Nem tudom, nem emlékszem sokra... - nagyot nyelve, ajkát beharapva pillant fel rá, mielőtt zavartan fordítaná el a fejét. Tényleg nem emlékszik semmire azon kívül, hogy megitattak vele valamit, és reggel ott ébredt azalatt az idióta alatt.

De nyafog. Hiába tudja, hogy úgysem ér el vele semmit, mert ez Sorint már nem hatja meg, azért még próbálkozik. Mert mióta az eszét tudja, a másik  legjobb barátja, tekintve hogy szinte születésük óta egymás mellett laktak, és még a szülők is nagyon jóban voltak, így a lehető legtöbb időt együtt töltötték. Szinte elválaszthatatlanok, és talán Blythe több mindent tud az idősebbről, mint saját magáról, de ez fordítva is igaz. Ha rendeznének egy vetélkedőt, ahova a legjobb baráttal együtt kell jelentkezni, minden bizonnyal ők nyernének, olyan jól ismerik a másikat. Épp ezért tudhatná már, hogy semmit nem használ a nyafogása, nem tudja már ezzel semmire sem rávenni a másikat. Hisz ő csak jót akar neki, vigyázni akar rá, mint eddig mindig is. Nem akarja, hogy túlhajszolja magát, amit egyébként rendszeresen megtenne, és meg is tesz, mikor Rini óvó tekintete épp más irányba néz.
És csak az idősebb szavát erősíti az is, hogy B ajkai közül egy nem túl kellemes és nem épp a leghalkabb nyögés tör fel, amint elterül a matracon, jelezve, hogy milyen éjszakája is volt. Talán tényleg nem kellett volna elmennie, de hát ez most már késő bánat. Mindig is könnyen befolyásolható volt, és könnyen rá tudták venni az idősebbek a rosszra is. Meg hát mi rossz történhetne egy bulin? Persze ha az ember fia olyan bulikba jár, ahol Adrian is jelen van, bármikor, bármi megtörténhet. Mert ott biztos, hogy nem csak egy kis alkohol van, hanem esetleg... Valami más is. És minden bizonnyal ő is kapott valamit, máskülönben tuti nem mászott volna önként a másik alá még részegen se. De így, még csak nem is emlékszik arra, hogy pontosan mi történt, teljes képszakadás volt az egész este. Ami számára még igen fura, mert nagyon nem az ő műfaja az ilyen buli, sokkal jobban szereti a szolidabb, visszafogottabb estéket, vagy azokat, ahol Rini is ott van, és vigyáz rá.
- Az elég lehetetlen mutatvány lenne... - kuncogva pillant rá, miközben végigsimít az egyik véraláfutáson a szeme alatt. S hirtelen össze is szorul a szíve, ahogy van elég ideje végigmérni a másikat. Igaz, a ruha sokat takar, de még így is sejti, hogy az csak egy kis töredéke az egésznek, amit lát belőle. És rossz látnia őt így... Már azért is rosszul érzi magát, hogy nem tud semmit tenni, hogy Rininek egy kicsit jobb legyen. És nem is akarja, hogy felálljon a másik, mert pihennie kell, hogy gyorsan meggyógyuljon; igaz, ha ez megtörténne, úgyis mindig elölről kezdődik a egész, nincs egy perc nyugta se szegénynek. Legszívesebben visszarántotta volna maga mellé, hogy az egész délutánt lustulással töltsék, de túlságosan elgondolkozott, és már akkor kap észbe, mikor a másik már a táskájában matat. Így hát felpattan, de esze ágában sincs táncolni, csaj óvatosan átöleli, hogy ő se tudjon megmozdulni.
- Pihenned kéne inkább ahelyett, hogy megerőlteted magad... Utálom hogy így kell látnom téged... - szipogva rejti az arcát a nyakához. És most a saját szenvedése teljesen háttérbe szorul, látva mennyire rosszul van a másik. És hiába tagadja, tudja jól Blythe, hogy nincs rendben, és hogy pihennie kéne, hogy felépüljön.