Az életem... tavaly előtt kezdődött.
Anyám kezembe nyomott egy egyirányú repjegyet Amszterdamba és azt mondta, hogy egy évig ne is lásson. Másfél lett belőle.
Ki gondolta volna, hogy a válási papírok ennyi időt vesznek igénybe? Na de ne ugorjunk ennyire előre.
Azt mondjuk nem részletezném, hogy mennyire egy kis szánalmas nyámnyila
alak voltam előtte. Valószínűleg nem emlékszel rám és ez jobb is így. Nem kavartam nagy port, nem voltam menő, nem voltam béna, nem voltam senki.
Jó, ez így nyilván nem teljesen pontos, volt egy bátyám és egy öcsém, akikkel együtt bandáztunk suli után, úgyhogy nem maradtam ott lógni az osztálytársaimmal. Akármennyire szeretem őket, anya jót tett velem, amikor megajándékozott az első utammal és kiaszakított a megszokott mindennapokból. Ugyan még nem fejeztem be a sulit, de ez nálunk mindig is egy szabadon kezelt fogalom volt.
Az életre nem az iskolapad fog megtanítani. - így szól anyám hippi korából megmaradt mottója.
Szóval elindultam. Két három hétnél eleinte nem maradtam tovább sehol. Aztán amikor elkezdett fogyni a pénzem, alkalmi melókat vállaltam, hogy egyik helyről a másikra jussak és mindenhol szétnézhessek. Voltam fodrász, csapos, de alantasabb munkákat is elvállaltam, példul modellkedtem. Az egyik nagy cél Mexico volt, hisz az első spanyolórám óra Carlosnak hív mindenki, gondoltam ott elvegyülhetek. Nézz csak rám! Most pedig képzelj oda egy bajuszt. Ugye hogy ugye?
Nyilván oda kikerülni nagyobb megerőltetés volt, mint az európai utazgatás, főleg anyagilag. De aki keres, talál. Mármint szponzort. A modellkedés Olaszországban kifizetődő volt, egy cég a kezembe nyomott egy GoPro-t és nem kért mást cserébe, mint kalandokat és heti rendszerességű videó posztolást. Ezt pedig meg tudtam ígérni.
Hogy pontosan hol és mi történt, az már csak legenda. Van, amiről készült felvétel, sok dologról szerencsére nem. Tomboltam, bejártam a világot, az Antarktiszon kívül mindegyik földrészen megfordultam. Kipróbáltam az ételeket, italokat és khm, még sok minden jót és kevésbé legális jót.
A tizennyolcadik szülinapomat Vegasban ünnepeltem. És mi mást lehet részegen Vegasban csinálni, mint megnősülni? Szép lány volt, de másnap közös megegyezés alapján adtuk be a válási papírokat. Ez után haza akartam jönni, meglátogatni anyámat, de a bírósági végzés miatt még három teljes hónapot kellett Amerikában rostokolnom. Mondjuk a várakozás legszórakoztatóbb módját választottam, de a honvágy így is csak nőtt bennem.
Utazásom során rengeteg új ismerettséget kötöttem, önállósodtam, rájöttem az élettel kapcsolatban annyi dologra, amit Bristolban tuti soha nem fedeztem volna fel. Lett egy képem a dolgokról, az életről magáról, hogy mit akarok, mik a céljaim. Na nem mintha rástresszelnék innentől kezdve a jövőre, de kezdésnek például befejezem a sulit. Aztán vállalkozom, mondjuk egy utazási irodát nyitok, vagy egy éttermet, nem tudom.
Elég pénzt spóroltam meg az elmúlt pár hónapban, hogy érkezésem után rögtön vegyek is egy kocsit. Öcsém rögtön felajánlotta, hogy néha kölcsönadja a motorját cserealku alatt, úgyhogy majd azt is próbálgatom. Amikor viszont négykeréken begurultam a Roundview parkolójába, rögtön elindultak a találgatások, hogy hol is jártam, mi történthetett velem. Elég volt pár embernek mesélnem egy-két kalandomról, a pletykák hullámokat generálva indultak útjukra. Szóval, amit hallasz rólam, az lehet, hogy igaz, de jobb, ha személyesen megkérdezel. Nem harapok, bár a legenda szerint egyszer még Chuck Norris is megharapott, de én visszaharaptam.
A kérdés már csak az, hogy ennyi utazgatás után lenyugszom végre? Megelégszem a kisvárosi élettel megint? Lesz, ami ideköt?
by 
