I’ll be your bad girl

Fogalmam sincs merre hagytam el Den-t, de jelenleg azt sem tudom, hogy én hol vagyok, nemhogy ő. Eldöntöttem, a legjobb az lesz, ha véget vetek az éjszakának, de azért a félig teli - vagy inkább félig üres, kinek mi -, vodkás üveget magamnál tartom. Veszélyes az út hazafelé, ugye bár. Meg hosszú is.
Bár a vodka kicsit kárpótol, és fel is melegít, ami egyáltalán nem hátrány, ugyanis a rövid miniruhám, amit magamra erőltettem nem éppen azt a célt szolgálja, hogy melegen tartsa a testemet. Félúton a magassarkúimat is inkább lehalászom magamról, felszabadítva a sajgó lábfejeimet, majd mezítláb folytatom az utat a járda enyhén meleg bizsergetésével karöltve.
Csak tudnám, hogyha haza indultam, akkor miért a Graham ház bejárata előtt állok meg negyed órával később? A megszokás, hát persze. Annyiszor jártam már itt az elmúlt hetekben, hogy szabályosan otthon érzem magam náluk, lassan már ide is költözöm. Pár ruhám már így is a legfiatalabb fiútestvér szekrényében tárolom, a hétvégi fűanyagom pedig a másiktól származik, a harmadikkal meg egy élmény incselkedni. Még most is mosolyt csal az arcomra a kifejezés emléke, ami olyankor megjelenik azon a helyes arcán, szinte magam előtt látom őt.

Nem is tudom mi lenne velem, ha be lenne zárva az ajtó. Valószínűleg reggelre, vagy mire a barátom hazaér, a lépcsőn aludva találna meg. Biztos nem lenne túl kényelmes. De szerencsém van, valaki volt olyan kedves, és gondolt rám, vagy inkább az öccsére.
Cseppet sem halkan csapom be magam mögött az ajtót, majd a cipőimet a padlóra hajítva vánszorgok fel a lépcsőn.
- Van itthon valaki? - kiáltok félhangosan, mintha én is velük laknék, majd teljesen természetességgel, belököm a hálószoba ajtaját. Csak nem Den-ét. - Azt hiszem eltévesztettem a házszámot. - vigyorodok el, amint szembetalálom magam a ház urával, majd nem éppen kecsesen a nyakába zuhanok, amint a lábaim összeakadnak. Hatásos módszer, ha le akarsz venni egy férfit a lábáról. Én inkább ledöntöm.

Ryordan & Freja

Freja  & Ryordan

Egy kicsit szégyellem magam, hogy pont Ry nyakába sikerül csimpaszkodnom, mielőtt a lábaim egymásba akadnak, majd vele együtt teszek pár tánclépésnek aligha nevezhető kacsázást, végül pedig az ágyán landolunk. Ő a hátán, én meg rajta fekszek, olyan közelségben, amit, ha akarnék se nevezhetnék barátinak. Pláne nem, ha róla van szó. A baj az, hogy nem is zavar, sőt, eszem ágában sincs lemászni róla, inkább a mellkasára támaszkodok, és a tenyereimbe támasztom az államat, úgy pislogok le rá. - Csak nem lefetyelt maga is egy kevés alkoholt, tanár úr? - vigyorgok rá szélesen. Az meg, hogy megint magázni kezdem, gyanúsan valami fétisem lehet. Valószínűleg bukok a tanárokra, pláne az ilyen sármos példányokra, mint ő. Vagy csak szimplán apakomplexusom van, az is meglehet. De mindegy, a lényeg, hogy semmit nem csinálnék szívesebben, minthogy rajta heverésszek, és úgy néz ki, ő is így van vele. - Den-t elhagytam valahol, vagy ő hagyott el, őszintén, fogalmam sincs merre jár. - gondolkodok el, de nehezemre esik, hogy visszaemlékezzek mikor váltunk el egymástól az éjszaka. Megvonom a vállaimat. - Ennyire hiányolod, hogy velem már nem is éred be? - incselkedek vele, majd előredőlök, hogy pár hajtincsem az arcába hulljon, és megcsiklandozza. Felnevetek magamon, csak utána csúszom le mellé, az ágya másik oldalára.
- Jaj, ne már, nem hiányzik, hogy még te is kioktass, megteszi az anyám még helyetted is. - vetem át a karomat a mellkasán, a másikkal meg játékosan belebokszolok az oldalába. - Amúgy, csak megsúgom, te sem állsz a helyzet magaslatán. - suttogom a fülébe.
Végigdőlök az ágyán, és a mennyezetet kezdem el bámulni. - Jé, mindig ilyen érdekes volt a plafonod? Miért csak most tűnt fel? - nyavalygok egy sort, hogy aztán kuncogva jöjjek rá valamire. - Ja igen, ez nem az öcséd szobája, már majdnem elfelejtettem. Itt minden más. - pislogok rá oldalról. - Még az illatod is. - bújok közelebb hozzá, és a pólójához nyomom az orromat. Azt hiszem, ma kimondottan nem vagyok normális, de nem tehetek róla. Az alkohol, a fű, és maga Ry olyan hatást vált ki belőlem, amivel magam sem tudok mit kezdeni, csak még jobban berúgok tőle. - Nem baj, ha ma itt alszom? Kétlem, hogy át tudnék mászni Den szobájába. - emelem fel a fejemet, és a hasán átmászva latolgatom az esélyeimet. Végül feladom, és csak lógok rajta, mint egy krumplis zsák.

Ryordan & Freja

Freja  & Ryordan

Fogalmam sincs mit csinálok, vagyis nagyon is jól tudom, ahogy azt is, hogy szégyellnem kellene magam érte, hiszen mégiscsak a legjobb barátom bátyjáról van szó, meg egy kicsit idős is hozzám.. de, ha akarnám se menne. És őszintén, nem is akarom, a bűntudat helyett az a fránya vágy kerít egyre jobban hatalmába, amit minden egyes alkalommal érzek, ha a legidősebb Graham testvér társaságába kerülök, akármennyire rossz is ez. Sosem voltam jó kislány, még az óvodai ballagásomon is hozzávágtam a csokromat az óvónőhöz, aki meghúzta a hajfonatomat, de most még én is érzem, hogy a lehető legrosszabb dolgot akarom elkövetni magam ellen. Bár, kinek mi a rossz, ugye bár.
- És sikerült ellazulnod? - kérdezek vissza, miközben ujjaimmal nyomkodni kezdem a felkarját. - Á, még nem vagy az igazi. Mintha néhol elég kemény lennél. - vigyorgok rá, mialatt a csípőmet az övéhez nyomom, hogy értse, mire is gondolok. Ma éjszaka különösképpen rossznak minősülök, ezt még én is elismerem, és ez azért már jelent valamit.
Kifejezetten éhesen figyelem az arcát, annak minden egyes vonását, és néha - valójában elég sokszor - a szájára is téved a tekintetem, észrevétlenül - hát persze, hogy nem. - Csak nem féltékeny a tanár úr a kisöccsére? Ne legyen, nekem most nem hiányzik annyira, van, aki jelen pillanatban sokkal érdekesebb a számomra. Meg amúgy s. - éppen olyan meggondolatlanul csúsznak ki a szavak a számon, mint ahogy előre hajolok hozzá, és arcommal alig, de azért érezhetően simulok az övéhez. Miközben a hajam is az arcába hullik, kellemesen kezd csiklandozni a lehelete. Visszafogom magam, bár érezhetően nehezen megy a dolog. Legszívesebben.. sok mindent tennék most vele, ezért inkább fogom magam, és mellé fekszem.
- És, mondd csak, mi a módszered, hogy beleverd az engedetlen diáklányok fejébe az intelmeidet? - pillantok sunyin oldalra, és elégedetten nyugtázom magamban, hogy éppen a dekoltázsomat szemléli. Még kicsit meg is emelem a felsőtestemet, hogy jobb belátást biztosítsak neki. Mostmár biztos a pokolra kerülök.
Belesuttog a.. nos, semmiképpen sem a fülembe, amivel még jobban felkorbácsolja a vágyamat iránta. Ha nem köt le azon nyomban egy kötéllel, hamarosan nekiugrok. Vagyis inkább rá. Mindkettő igen vonzó választás. - Azt mondod? És azt is elárulod miért jobb? Nagyon kíváncsivá tettél. - esküszöm, ha azt mondja, hogy miattam, nincs menekvés, magam alá gyűröm. És jegyet váltok az alvilágba.
Hallom az élt a szavaiban, de jelen állapotomban fel sem fogom, hogy megint az öccse megemlítésén bosszankodik. - Amúgy tetszik, mármint a szobád. Meg a berendezés. Még az ágyad is kényelmes. Talán gyakrabban kellene megfordulnom nálad. - billentem oldalra a fejem, hogy legalább félprofilból lássam az arcát. Ó, azok a tökéletes vonalak, pláne azok az ajkak. Na, most kellene pofon vágnom magamat, helyette beharapom az alsó ajkamat.
Azért remélem nem tart teljesen őrültnek, hogy a felsőjét szagolgatom. Végül is mennyire lehetek ijesztő egy 10-es skálán? 9, és fél? - Nem is tudod mennyire jó. - mélyülök el az illatában, és legszívesebben.. bele is harapnék. Valamit biztosan tettek a vodkába, vagy lehet Don cserélte ki a cigarettás dobozom tartalmát? Megeshet. De, hogy ilyen eszement gondolataim legyenek, az már tényleg nem normális dolog, még akkor sem, ha tettem már ehhez hasonló őrültségeket.
Meglepődöm azért, mikor magára ránt, de gyorsan belenyugszom, és olyan természetességgel simulok a karjaiba, mintha mindig is ezt tettem volna, nem csak az álmaimban. - Hát, ha már ennyire marasztalsz, és ragaszkodsz hozzám, nincs szívem itt hagyni téged. - mosolygok rá édesdeden. Észre sem veszem, mikor kerülök megint közelebb hozzá, csak arra eszmélek fel, mikor a szája az enyémet érinti. Elönt a melegség, de már nem gondolkozom, először lágyan, majd fokozatosan olyan hévvel kezdem el csókolni, mintha mindig is erre vágytam volna - azóta legalábbis, amióta csak ismerem.

Ryordan & Freja

Freja  & Ryordan

Régóta nem éreztem magam senkivel sem ilyen jól, még az sem ront a hangulatomon, hogy tudom, részben - vagy inkább egészben - mindketten részegek vagyunk, és talán ezért is élvezzük annyira egymás társaságát, bár, ha józan lennék sem érintene meg kevésbé Ry jelenléte. Amikor az öccsével kezdtem barátkozni, már akkor megmozgatott bennem valamit, ahogy teszi ezt mostmár minden egyes alkalommal, amikor találkozunk, még csak a nevének említése is eléri nálam a megszokott hatást.
De így, mindenféle gát nélkül, még jobban érzem magam mellette. Gyakran tartózkodom náluk, pláne mióta anyámmal igencsak megromlott a kapcsolatunk, azóta olyan, mintha a Graham ház a második otthonom lenne, de eddig egyszer sem láttam még ilyen állapotban. Felszabadult, és legalább egy kis időre végre elengedte a komoly tanár álarcát. Ha csak egy fikarcnyi gátlás is lenne még benne, kétlem, hogy egy ágyban feküdnék vele.
- Akkor áruld el nekem, az én illatomat milyennek látod? - fogom meg a kijelentése lényegét, igazán érdekel, hogy engem milyennek lát, és érez. Nehezen szakítom meg karjának érintését, de, amint megérzem kétségkívül erős vágyát irántam, inkább a csípőmet szorítom hozzá. - Csak szólnod kell, és kimasszírozom belőled azt a keménységet. - kacsintok rá, élvezve, hogy ingó talajra tévedve, zavarba hozhatom.
Tudom, hogy mennyire kíváncsi arra, mi van köztem, és az öccse között, a féltékenysége pedig elég imponáló ahhoz, hogy továbbra is fenntartsam az érdeklődését. - Azt nem tudhatom, hogy mi van benned még, ami benne nincs meg. A korkülönbség, az biztos, meg a vele járó érettség, és tapasztaltság. Nem mondom, hogy belőle nem, de belőled árad az igazi férfiasság. - úgy csavarom a dolgokat, hogy nehogy azt higgye, hogy Den kevésbé érdekesebb nála, mégis éreztessem vele, hogy van benne valami, ami nekem mégis jobban imponál, és meg is fog. - Máskor nem igazán van alkalmunk ilyen helyzetekbe keveredni, csak azért vagy most még inkább érdekes számomra. Amúgy a mostani igazán kedvemre való, tetszik. - suttogom. Férfiasan érett, mégis gyermetegen naiv, valószínűleg azt hiszi, hogy játszom vele, ami részben igaz is, de mostanában úgy érzem, hogy, ha akarnám sem tudnám abbahagyni a mi kettős játszmánkat. Mert ugye, minden két emberen áll, vagy bukik, ha ő nem menne bele a játszadozásomba, nem is érnék el vele semmit sem.
- Valahogy megértem, hogy miért. - nem is firtatom tovább, inkább az érdekel, hogy mihez kezdene egy engedetlen diáklánnyal. - Bár nálunk biztos lenne olyan, akit meg kellene fegyelmezned. - somolygok. A két iskola igen sokban különbözik egymástól, nálunk oldottabb a légkör, és nem olyan szabályozott. Egyszer szívesen megnézném, hogy mihez kezdene a Roundview diákjaival - különösképpen velem.
Elégedetten mosolygok, miután látom, hogy figyelmét a dekoltázsom helyett a plafonnal próbálja lekötni, de még elcsípem a csibészes kis vigyort az arcán, amivel engem is még szélesebben megmosolyogtat.
- Hát persze, hogy jó. - bólintok rá. - De még jobb is lehetne. - nézek rá oldalt somolyogva, a szavaimból csak úgy árad a kétértelműség.
- A szobád ágyában. Bár az a szőnyeg sem tűnik túl kényelmetlennek, próbáltad már? - kacérkodok vele, megtámaszkodva a mellkasán pillantok át felette, le a padlóra, szemügyre véve a fodros anyagdarabot. Majd így teszek minden mással, felmérve, hogy a későbbiekben mit lehet még hasznosítani majd. - Nem is panaszkodom. Tökéletesen elégedett vagyok. - pislogok fel rá a szempilláim alól.
Szavaira felvonom a szemöldökeimet meglepettségemben, és sunyi mosoly ül ki az arcomra. - Ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani. Amúgy sem hagyhatom, hogy kihűljön az ágyad, utálatos dolog egyedül aludni. - oldalra döntöm a fejemet, várom, hogy akarva, vagy akaratlanul, de elárulja, van-e, aki melegíti az ágyát, vagy nincs. Ez sem egy elhanyagolható információ, ugye bár.
Felnevetek, amint az illatomat kezdi dicsérni. - Szóval, kedvedre való? És mennyire bódít el, tudsz neki ellenállni? - incselkedem vele, válaszát viszont majdnem rögtön gyakorlatilag is megtapasztalhatom.
Nem tagadom, amióta csak ismerem mindig foglalkoztatott, hogy milyen érzés a karjai között lenni, de most, amint érzem őt, minden gondolatomat felülmúlja. Az érintése, a csókja, mintha egy másik világba sodorna, vele együtt, és el sem engedném, örökre így maradnék vele. És nem is én vagyok az, aki zihálva elhúzódik tőle, ő szakítja meg az ölelésünket. - Ugyan miért nem? Tudtommal szabad ember vagy, nem tartozol senkinek sem elszámolással. - forgatom a szemeimet, hiába tudom, hogy az öccsére gondol, meg a kapcsolatunkra, mégis felbosszant a tiltakozásával, pláne, mert érzem, hogy nehezen áll ellen nekem, amit bizonyít is az apró csókokkal, amikkel még megajándékoz, mielőtt elhúzódna tőlem.
Az önérzetem már nekem is tiltakozik, nem esik jól az elutasítás, már azon vagyok, hogy felálljak mellőle, és elhagyjam őt, és a szobáját, mielőtt még kínosabb helyzetbe keverednék, de a szavai akaratlanul is mégis megállásra késztetnek. - Miért akarod, hogy maradjak? - fekszem vissza mellé, és hagyom, hogy magához vonjon, szinte már szorítson. Nem tudok eligazodni rajta, de még így, kétségek között is jobban vonz, mint bármelyik másik férfi a világon.