Tárgy: Wayne & Enid Szomb. Május 07, 2016 11:13 pm
Wayne & Enid
Álmos, borongós volt az idő, egész nap lógott az eső lába. A nappaliban ültem az óriási íróasztal mögé száműzve magam, temérdek dosszié hevert körülöttem és a laptopon is egy folyamatban lévő ügyem néhány sorban összefoglalt jegyzete volt nyitva. A tollammal kopogtattam valamiféle régi dallamot, és még kicsit talán dudorásztam is. Az óriási antik óra szinte ezzel párhuzamosan kattogott, az idő lassan akart telni. Máshol jártam gondolatban, alig tudtam odafigyelni bármelyik irományra is, pedig legalább kettővel égetően sürgős teendőm lett volna. És akkor nem is beszéltem arról, amit nemrég vállaltam el, és tulajdonképpen az egészet tényleg csak azért mert a szüleink ismerték egymást. A bírósági nyáriszünet előtt párhuzamosan három ügyem futott és mindegyik kellően komplikált ahhoz, hogy megfelelő koncentrálást igényelt. És akkor én bevállalom ezt a negyediket….anya rábeszélésére. Meg talán azt hiszem azért is mert nem felejtettem még el a korábbi, néhány alkalmas beszélgetésünket. Felszínes volt, tulajdonképpen nem is igazán szólt semmiről, de vannak azok a fajta társalgások amelyek mögött meghúzódik valami más is. Ostobaság! Kattant a tollam az asztalon, ahogyan erősebben csaptam oda vele. A szemüvegemért nyúltam, és felbiggyesztettem az orromra, azon keresztül fél óráig tanulmányoztam a gépi jegyzeteket, pár tanúvallomást fésültem össze, és hétfőre előkészítettem azt az anyagot, amelyet majd beadok keresetként a bíróságra, mint az alperes jogi képviselője. Ezeknél az ügyeknél már régen nem beszélhettünk békítő tárgyalásokról, vagy éppen közös megegyezésről. Két férfi és egy női ügyfél, mindegyik olyan stádiumban, hogy majdhogynem a teljes vagyonukból akarta kiforgatni őket az egykori házastársuk. Ilyenkor mindig eszembe jut, amikor a vasárnapi közös étkezések alkalmával a szüleim megkérdezik, hogy mi a helyzet velem...ez kicsit azt hiszem olyan mint mészárosként dolgozni egy vágóhídon, és utána vegetáriánussá válni. Nem tagadom, hogy voltak olyan pillanatok, amikor úgy véltem Michael és én egyszer majd tökéletes párt alkotunk. Igen….volt ilyen. Az első pofonig. Ott összetört bennem valami vele kapcsolatosan. Egy eszménykép, mondhatjuk. Bizalmat vesztettem és falakat építettem, hogy elzárjam magam a világtól, vagy éppen attól, hogy újra próbálkozzam. Helyette mások életét igyekeztem megmenteni, időnként sikerrel. A magánéletben kenyérre lehet kenni, de abban a pillanatban, hogy magamra öltöm a hivatalos talárt, és átlépem a tárgyalóterem küszöbét, már semmi sem elég drága, ha az ügyfeleimről van szó. Olyankor keményebb szavakat használok ha kell, lágyítok ha kell, szerepet játszom ha kell. Tulajdonképpen az egész olyan mint egy színpad…és a másik fél kényszerít erre. Mi viszi rá vajon ezeket az embereket, hogy kisemmizzék azt akit egykor szerettek? Ez a legelső kérdés, amit felteszek általában az ügyfeleimnek: hol romlott el? Melyik volt az a pillanat amikor már nem érezték a másik felől a legelső pillanatokban tapasztalt érzést, amikor nem érezték, hogy az óriási szerelem ami egykor az oltár elé vitte őket nem alakult át szeretetté? Persze nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen sokszor más okok is közrejátszanak, és nem lehet lesarkítani az egészet. Erről a legújabb ügyről például nem tudok az égvilágon semmit, csak azt, hogy egy ideje már fontolgatta, hogy elválik, végül meggondolta magát. A hangja határozott volt mint mindig a telefonban, inkább csak a mondandójának a lényege volt számomra zavaros, éppen ezért javasoltam ezt találkozást. Mivel a házam egyben az irodám is, ezért ezt a címet adtam meg neki. Délután. Igaz már fáradtabb leszek mintha reggelre időzítettük volna, de a reggeleim, főleg a pénteki, mint a mai kész rémálom. Két órája értem haza, éppen csak annyi időm volt, hogy egy teát elkészítsek magamnak, meg a kosztümöt lecseréljem egy kényelmesebb itthoni nadrágra, és egy halványbarack színű könnyű női ingre. A teámat már félig meg is ittam, az iratokat elrendeztem, és volt még fél órám addig, hogy Wayne megérkezzen. Vagy hívjam inkább Mr Leinsternek? Nem tudtam mi lenne a helyes, hiszen az eddigi ügyfeleim egyikét sem ismertem korábban. Elvből nem vállaltam olyan eseteket, ahol elfogultsággal lehetett volna vádolni, ezzel támadási alapot adtam volna a másik oldalnak. Itt azonban nem beszélhetünk régi ismeretségről, vagy éppen baráti kapcsolatról. Eltekintve attól a néhány alkalomtól amelyen volt alkalmam szót váltani vele, nem igazán tudtam róla sok mindent. Katona volt, de jelenleg középiskolai tanár. A feleségével eddig mindenki úgy tudta rendben mennek a dolgok, anyát is meglepte, amikor kiderült, hogy válófélben vannak. Az már talán meg sem lepte, hogy elvállaltam az ügyét. A többi ügyféllel ellentétben Wayne kicsit talán zárkózottabbnak tűnt. Valahogyan az volt az érzésem, hogy mihamarabb túl akar lenni az egészen. Én viszont nem akarom elkapkodni, nem akarom, hogy vesztesen kerüljön ki ebből az egészből. Hiszen ez a védjegyem. A kamaránál rámragasztották az „Őrangyal” becenevet, amit én inkább bókként fogok fel semmint gúnynévként. Könnyed trilla tölti be az előteret, amire felkapom a fejem, és kicsit meg is rázom. Ennyire elbambultam volna? Észre sem vettem. Az előtér az ami tulajdonképpen két részre osztja a házamat. Jobb oldalon a személyes lakrészem és a privát szférám van, bal oldalon pedig az iroda a hozzá tartozó helységekkel. Gondolkodom egy ideje, hogy fel kellene vennem egy titkárnőt, hogy jobban átlássam a dolgokat, lassan már képtelen vagyok egyedül rendet tartani az akták között. Felálltam az asztal mögül, és személyesen indultam, hogy ajtót nyissak. Szélesre tártam, kintről friss, esőillatot fújt be a szél, és belekapott a hajamba is. Hűvös volt, idebentről ez fel sem tűnt. - Wayne….Mr Leinster!- kicsit zavarban voltam, még mindig nem tudtam eldönteni, hogy melyik néven szólítsam, úgyhogy mindkettőt használtam. - Jöjjön be gyorsan! Remélem nem ázott meg túlságosan!- a válla mellett elpillantottam a kocsifelhajtó felé. Autóval jött. - Ezek szerint nem. – addig hagytam nyitva az ajtót amíg bejött, magam előtt összefűztem a kezeimet, aztán megfordultam és elindultam bal oldalra, remélve, hogy követni fog és nem jobbra indul. Tévedtem. - Ne arra! Az a személyes….mindegy, az iroda erre van. Ha nem bánja akkor ott beszélgetnénk.- alapvetően az ismerősöket nem ott fogadom, Wayne azonban az ügyfelem. Ha követett, akkor a nyitva hagyott ajtón át vezettem be a nagyobb nappalinak beillő irodába. Vanília és citrus illat lengte be a helyet, mindenhol a bézs és az arany színek domináltak, az egész kicsit kora romantikus kori, viktorian stílusban berendezett belső tér volt. Kedveltem, ez állt hozzám a legközelebb. - Foglaljon kérem helyet!- volt két nagyobb méretű fotel, egy közepes méretű kanapé, tele díszpárnákkal, és mindegyik ülőalkalmatosság úgy elhelyezve, hogy az asztalom felé nézzen. Én oda ülök le, pontosan vele szemben, és egy biztató mosollyal nézek rá.
Vendég
Darling, my name is
Vendég
Tárgy: Re: Wayne & Enid Hétf. Május 16, 2016 12:04 am
Enid & Wayne
Az utóbbi napokban olyan lehetek kívülről, mint aki alva jár, s bár ebből kifolyólag 24 órában alszik, mégis meglehetősen kialvatlan. Persze ezt nem panaszként mondom, valójában ez haladás az elmúlt hetekhez képest, mikor többször is a vodkás üveg felé esett a pillantásom. Inni persze nem ittam belőle, ennél azért erősebb vagyok, és egyébként is, elég rossz a helyzet, semmi szükség arra, hogy tovább fokozzam egy új fajta függőséggel. Érzelmileg tehát Kate padlóra küldött, és nagyon úgy néz ki sajnos, hogy anyagilag is. A közös számlánknak annyi, vele minden pénzemmel, s a kocsimon, meg azon kívül ami az irodámban van nem jutok hozzá semmihez. Minden az ő nevén van szóval még nem is volt nehéz dolga, ráadásul az ügyvédje az a pacák, akit tavaly interjúztatott, mikor a szemétláda lett az ország legkeresettebb válóperes ügyvédje. Hát igen, minden barátom és ismerősöm csak bólint erre, és azt mondja, szívás... Csupán csak két ember nem látja teljesen reménytelennek a helyzetet. Az egyik én vagyok, a másik pedig az a személy, akire úgy gondolok, mint egyedüli szerencsés fordulatra ebben az egész balhéban. Szinte hihetetlen, hogy pont, amikor kezdett rosszra fordulni minden, hozott össze a sors azzal, aki a legtöbbet segíthet nekem ebben a helyzetben. Enid, ha csak feleannyira ért a joghoz, mint amennyire bájos teremtés, akkor esélye sincs az én drágámnak. -A Leinster a vezetéknevem... - jegyzem meg halkan, hisz nem ő lenne az első, aki nem tudja eldönteni. Aztán még finoman hozzáteszem: - de szólítson Wayne-nek kérem. Szerintem úgy gyorsabban fogunk haladni. És minden ilyen előnyre szükségünk is van, mert láthatóan annyira nem vagyok a helyzet magaslatán, hogy már a küszöbnél majdnem sikerül eltévedni. Mentségemre szolgáljon, azon gondolkodtam, miért áztam volna meg? Észre sem vettem, hogy esett az eső, annyira el voltam foglalva a gondolataimmal. Végül csak megtalálom az utam az irodájába, és megpróbálom viszonozni azt a mosolyt, nem sok sikerrel. A helyzeten az sem segít, hogy utána egy öblös, fáradt sóhaj hagyja el az ajkaim, és hátradőlök, mit dőlök, belecsapódok a kanapé háttámlájába. -Szóval...azt hiszem megadom a hölgynek a lehetőséget, hogy kezdje, mégis csak tapasztaltabb nálam. Nekem ez az első válóperem... Újra megpróbálkozom azzal a mosollyal, de ismét csak sóhajtás lesz belőle. Aztán felpattanok, mint egy lökött rágcsáló, aki önkatapultnak használja az egérfogót, és kirohanok a kocsimhoz, majd még vizesebb hajjal térek vissza. -Khmm...a papírok amiket kért. Nem valami sok, nem kötöttünk házassági szerződést... Visszaroskadok a kanapéra, és várok, úgy nézve Enid-re, mintha ő lenne a bíró, és most készülne az ítélettel számomra.
Vendég
Darling, my name is
Vendég
Tárgy: Re: Wayne & Enid Hétf. Május 16, 2016 3:25 pm
Wayne & Enid
Soha nem vállaltam el olyan ügyeket, ahol valamelyik felet ki kellett semmizni, ki kellett forgatni a vagyonából. Ez valahogyan nem az én asztalom, és nem az én világom volt. Már az egyetem alatt nyilvánvalóvá vált, hogy mely irányba fogok elindulni a jogi útvesztőkben, ahogyan az is nyilvánvaló volt, hogy nem a büntető jog, vagy a szárazabb szabadalmi és ipari jog fog érdekelni. Hogy miért lettem idővel a válások specialistája? Mindig is kicsit különc voltam, az a fajta lány, aki képtelen elviselni az igazságtalanságot, azokkal szemben akiket egykor szerettek, akik együtt felépítettek valamit mással, azokkal szemben meg még inkább nem. Sosem értettem, hogy két embernél hol kezdődik a szakadék, és miért válik idővel teljesen áthidalhatatlanná a probléma? Miért nem beszélik meg, pontosabban miért nem kezdik megbeszélni a gondokat? Mindez egy olyan rejtély volt a számomra, amit egészen addig nem értettem amíg meg nem ismertem Michaelt. Sosem beszélte meg a gondokat, szerette a szőnyeg alá seperni, és várni, hogy majd talán idővel elsimul és el is feledkezünk róla. Amikor először megütött még nem tulajdonítottam neki akkora jelentőséget, hiszen tudtam róla, hogy hirtelen haragú ember, akiben időnként nem vezetődik le a feszültség. Azonban nála a problémáink megoldására mindig ez volt az egyetlen lehetőség. Végtelen türelemmel igyekeztem őt megérteni, próbáltam nyugalmasabb pillanatainkban megbeszélni vele az egészet, de hasztalan volt minden kiejtett szavam, vagy érvelésem. Jött a bocsánatkérés, és az unalomig ismételt „többé nem fordul elő”. Mindez tartott a következő ilyen esetig, amit úgy éreztem már nem bírok elviselni. Helyenként elgondolkodtam, hogy valóban ezt akarom, egy olyan emberhez hozzákötni az életemet, akitől aztán sok év múlva elválok? Mi értelme lenne hát? Ha megkéri a kezem és nemet mondok, akkor megüt? Nem, ez nem mehetett így tovább, így aztán döntésre jutottam és ha a problémákat nem lehet megbeszélni, ha emberileg bukott bele az egészbe, akkor ott annak véget kell vetni. És én meg is tettem. Néha elgondolkodom, hogy az emberek többsége gyáva kilépni egy megunt vagy éppen olyan kapcsolatból ami nem működik tovább, vagy pusztán a megszokás ereje tartja őket együtt egészen addig a pontig, amikor már nem lehet tovább elviselni? Éveket vetnek oda a semmiért, és tulajdonképpen ugyanaz lesz a végeredménye: elválnak. Mégis sokszor szembesülök azzal, hogy ezekben a válásokban többnyire kevés esetben végződik úgy az eset, hogy nyugalommal, közös megegyezéssel szinte csak a papírmunkát bízva ránk, ügyvédekre. Vagy időközben konszolidálódik a helyzet. És persze vannak olyan esetek, amilyen az amit elvállaltam ismételten, amikor gyakorlatilag a nullára akarja kifosztani az egyik fél a másikat. Wayne esetében azonban a helyzet annyival volt kicsit komplikáltabb, hogy korábban, azon a bizonyos néhány alkalmon, amikor találkoztam vele mint férfit roppant vonzónak találtam. Sosem hoztam a tudomására, ahogyan én magam is szépen lassan elfelejtettem a dolgot annak okán is, hogy nős volt. Most azonban éppen én vagyok az akihez segítségért fordult, aki úgy tűnik az utolsó lehetősége, hogy ne teljesen vesztesként jöjjön ki az egészből. A kereset átvételénél találkoztam a tegnapi napon a feleség ügyvédjével. Többször botlottunk már egymásba a bíróságon, és kerülgettük a másikat mint két táncos, akiknek nem az a céljuk, hogy minél szebb mozdulatot mutassanak be, hanem, hogy eltapossák a másik lábát. Néha ő nyert, néha én. - Wayne. – ismétlem meg a nevet, ahogyan visszafordulok felé egy fél pillanatra, majd vezetem tovább a leginkább nappalinak tűnő iroda felé. Nem kedveltem azokat a berendezéseket, amiktől leginkább egy áruházi katalógus jellegét öltötte egy helység. Én az otthonosság híve voltam, ha már a házamban rendeztem be az irodámat és ha már több időmet vitte el a munka mint a magánéletem rendezése. Már lassan nem is tudtam mi az a magánélet. A napjaim többnyire egybefolytak és mióta Michael nem volt, még kevesebb időt szakítottam bármi másra. Tulajdonképpen kikapcsolódás helyett újabb két ügyet vettem a nyakamba. A mosolyommal biztatni akartam, de úgy tűnt az ügyfelem egy kicsit nehezen oldódik fel. Nem csodálom, hogy ideges, a keresetet olvasva a tegnapi napon kissé el is szörnyedtem. Abban biztos voltam, hogy az elsők között fogom beadni a bíróságon a közös vagyon használatának visszaállítását, a per lezártáig. Ez ugyanis ütközik mindenféle jogszabállyal. A feleség önkényesen nem zárhatja őt ki a közös a közös otthonból, még akkor sem, ha nincs a nevén. Bár valószínű ez nehezítő tényező lesz. De ha ez nem is sikerül a közös vagyon használta, úgy mint a bankszámla, amennyiben oda a férj részéről utalás történt, szintén nem zárható el tőle. Ezen gondolatok jártak a fejemben, miközben az iratok közül felpillantottam, és elmosolyodtam a szavait hallva. Viccelni próbál a helyzettel, ez azt hiszem már fél siker. - Reméljük az utolsó is lesz, Wayne. Én a magam részéről mindent meg fogok próbálni amit csak a lehetőségeim engednek, hogy…-fűztem össze az ujjaim magam előtt, és már folytattam volna a megkezdett mondatomat, amikor kiszámíthatatlan gyorsasággal pattant fel a kanapéról. Csodálkozva és nem is leplezett meglepettséggel pillantottam utána ahogyan kiviharzott az irodából. Csak ültem ott ugyanabban a pózban dermedten, és néztem arra a helyre ahol pillanatokkal korábban ült, majd azon gondolkodtam, hogy mi történhetett, hova rohanhatott ilyen őrült tempóban. Nagyjából két perc telhetett el, mikor visszatért, és akkor a külseje volt ami leginkább döbbenetet váltott ki belőlem. Ezek szerint odakint ismét eleredt az eső, mert néhány percig volt kint mégis sikerült megáznia. Elvettem tőle a papírokat, miközben az átázott inget, meg a vizes hajat néztem. Leraktam mindent az asztalra, hogy felálljak, és a mögöttem lévő szekrények egyikéhez sétáljak, közben beszéltem hozzá. - Ez esetben azt hiszem kifejezetten jól jön, hogy nem kötöttek házassági szerződést. A vagyonelosztásnál ugyanis érvelhetek a türelmi idővel….mennyi ideje is házasok? Tíz év megvan?- fordultam vissza a vállam felett az irányába, miközben az egyik szekrény elé guggolva keresgélni kezdtem a kinyitott ajtó mögött, és egy nagyobb méretű halványzöld törölközőt vettem ki belőle. Visszazártam az ajtót, majd a törölközővel indultam felé és közel érve átnyújtottam. - Tessék, nem venném a lelkemre, ha megfázna itt nekem. Mindjárt visszajövök.- szelíd és biztató mosollyal vártam, hogy elvegye a törölközőt, majd utána én voltam aki egy kis időre magára hagyta, amíg az irodával szemben lévő teakonyhában elkészítettem neki egy adag forró hársfateát. Mivel nincs titkárnőm, mindent magam intézek, ahogyan ezt is. Egy kis tálcára halmozom a cukrot, a mézet és a citromlevet, majd beegyensúlyozva leteszem elé a kis asztalkára. - Komolyan mondtam, hogy nem akarom, hogy megfázzon. Nincs ízesítve azt tesz bele amit csak szeretne.- visszasétáltam az asztalhoz, és átnéztem az iratokat amiket behozott nekem. Házassági kivonat, bankszámla szerződés másolat, pár kórházi számla, Wayne katonai papírjai, és a jelenlegi munkaszerződése. - Ezeket akkor itt tartanám magamnál- lebegtettem meg az egyik papírt, majd kényelmesen hátradőltem a széken és egy darabig őt néztem, talán két percig. Miért mentem bele ebbe az ügybe? Végig tudom úgy csinálni, hogy ne legyek vele szemben elfogult? Végig kell! Jelenleg nem sűrűn számíthat másra éppen ezért nem az a fontos, hogy én mit gondolok vagy korábban mik voltak bennem vele kapcsolatosan. Ilyesmit ki kellene zárnom, csak fogalmam sincs hogyan csináljam. Talán ha az ügyre koncentrálnék, akkor menne a dolog….igen menne, csakhogy ebben az ügyben őt kell képviselnem. A gondolataimat elűzendő megráztam a fejem, és egy nagy és határozott sóhajt követően kezdtem hozzá beszélni. - Nézze Wayne! Nagyon őszinte leszek magához. Tegnap elolvastam a felesége keresetét, és beszéltem az ő ügyvédjével is. Noha nem írtak házassági szerződést elég sok minden az ő nevére került az évek során, amelyekről nem fog lemondani. Vannak olyan dolgok amelyeket megmenthetünk, viszont vannak olyanok amelyeket nem ígérhetek önnek, hogy sikerrel végig fogunk vinni. Nem reménytelen az ügye, csak teljes győzelmet nem tudok ígérni. Viszont ahhoz, hogy ezeket végig tudjuk csinálni minden aduászunkat fel kell használnunk, illetve olyan dolgokba is bele kell másznunk a magánéletét illetően amit eddig nyilvánosan nem biztos, hogy kiteregetett. Ha nem is viszek mindent nyilvánosságra vannak dolgok amelyeket az ügyvédjeként tudnom kell, hogy felkészüljek rá, ha esetleg a felperes….akarom mondani a felesége ügyvédje előáll vele. Nem szeretnék meglepetés vádakkal szembesülni, ugye ért engem?- félrebillenő fejjel néztem rá, miközben a válaszára vártam. Ezzel egy időben én is többet fogok megtudni róla magánemberként, és meg kell találnom azt a határt ami a kettőt elválasztja egymástól.
Vendég
Darling, my name is
Vendég
Tárgy: Re: Wayne & Enid Csüt. Május 19, 2016 4:44 am
Enid & Wayne
-Nem, nincs még tíz év, nagyjából a felére van esély, attól függően, meddig húzódik ez az egész... Igyekszem minél előbb megtörölni magam, hogy tudjak figyelni arra amit mond, s a teát is szép lassan kortyolgatom. Egészen finom egyébként, s bár nem igazán volt eddig dolgom ügyvéddel, valahogy kétlem, hogy megszokott lenne ez a vendégszeretet a szakmában. Közben úgy döntök, a közel fél kiló cukor amit eddig a teámba kavartam mégsem elég, és szórok bele egy csipetnyit. -Na igen, jóformán minden. Úgy voltam vele, hogy így logikus, ha esetleg történne valami. Az pedig sosem volt kétséges, hogy nekem van több esélyem rá, hogy történjen velem valami. - Nagyot kortyolok a forró teából, majd még hozzáteszem. - Középiskolában tanítani irtó veszélyes... Persze a béna viccemmel csak időt próbálok nyerni, hogy átgondoljam amit mondott. Nyomozás a magánéletünkbe? Mindig is volt egy sanda gyanúm, hogy ez a válóper pont olyan örömteli lesz, mint amilyennek hangzik. Egyenlőre nem kellett csalódnom. Lassan bólintok, és elgondolkodom. Meglepetés vádak... -Jó kérdés. Sosem volt bajom a törvénnyel, nem volt szeretőm, és a korábbi partnereim sem láttam már....15 éve? Egyszer az egyik diákom megpróbált azzal vádolni, hogy molesztáltam, de gyorsan kiderült, hogy az előző iskolájában is eljátszotta ezt, csak ott tényleg meghurcoltak valakit miatta. Pont Kate buktatta le egyébként a lányt, és ha igaz a másik tanárt is sikerült felmentetnie végül.... Megint sóhajtok. A mondat közepén szinte elkezdtem büszkén beszélni, és most csak még rosszabbul esik, ahogy frontálisan csapódok a valóságba. Hát igen, a feleségem elég menő csaj, szóval koncentráljunk inkább arra,a miért itt vagyunk, pazar. -Elnézést. Szóval nem, nem szolgálhatok semmivel, amit felhozhatnának ellenem. Egészen unalmas házaspár voltunk eddig, szóval elképzelésem sincs, mivel vádolhatnának a per alatt. Hacsak nem azzal, hogy a munkám miatt ugye néha pár napig a bázison kell lennem, de ott meg pláne esélytelen, hogy valaki hűtlen legyen. Az utolsó hölgy aki arra járt a királynő volt, még a második világháborúban. Pont elkerültem... Aztán csak megvonom a vállaim, és kiiszom a maradék teámat. Tőlem nyomozhat ha akar, de igazán tényleg nincs mit titkolnom. Elgondolkodva nézek hát bájos ügyvédem szemeibe, s állam az öklömnek támasztva próbálok kigondolni még valamit, amivel segíthetnék neki, hogy segítsen. -Úgy egy fél éve tett mondjuk egy megjegyzést, hogy mi ketten mennyire szótértettünk azon a bulin, és elég féltékenynek tűnt, de végül megnyugodott, amikor nem szöktünk meg. Hallania kellett volna, miket vágott a fejemhez...na mindegy, szóval ezen kívül semmi más nem jut eszembe, de ha van kérdése, szívesen válaszolok.
Vendég
Darling, my name is
Vendég
Tárgy: Re: Wayne & Enid Csüt. Május 19, 2016 10:09 am
Wayne & Enid
Az ügyvédi szakmában volt egy aranyszabály: az ügyfelet soha nem engedjük be a magánéletünkbe, soha nem engedünk számára többet látni, mint amennyi rá tartozik, soha nem mutatunk többet csak amennyi ahhoz kell, hogy meg tudjon bízni bennünk. Voltak akik a külsőségekben hittek. A drága holmikban, a jól rendezett környezetben, a megnyugtató hanghordozásban, vagy egyszerűen abban, hogy pár órára amíg velük beszélnek azt az időt tökéletesen nekik szentelik. Gyakorta konfrontálódtam Michael-el korábban azzal kapcsolatosan, hogy én túlságosan átlépem ezeket az íratlan szabályokat, hogy az ügyfeleimet egy idő után majdnem családtagként kezelem, hogy az érzelmeimet vagy éppen az empátiámat is túlzásokba viszem velük kapcsolatosan. Ez azonban olyan dolog, amelyet nem lehetett kikapcsolni, nem lehetett nem foglalkozni vele. Egykor sokakkal – többek között vele- ellentétben én hivatástudatból lettem ügyvéd, valóban az vezetett, hogy a törvényeket betartva és azokat megvédve segítsek embereknek. Úgy véltem, hogy ha nem lennének szabályok, nem lennének olyan dolgok, amelyek az emberek életét némiképp korlátok közé szorítják akkor eluralkodna a világon a káosz. Ehhez pedig szükséges, hogy mi segítsünk azoknak akik ebben nem mozognak otthonosan, vagy éppen nem ez teszi ki a mindennapjaikat. Amikor anya meghallotta, hogy családjoggal illetve válóperekkel akarok a későbbiekben foglalkozni majdnem elsírta magát. Szerinte ez olyan terület ami tönkreteszi az emberek életét, és elválasztja azokat akiknek össze kellene tartozniuk. Megrögzött házasságpártiként, és erőteljesen konzervatívként szent meggyőződése volt, hogy ha két ember egykor összekötötte az életét annak oka volt, és ha vállalták a közös életet egykor azt végig is kell csinálniuk. Nehéz volt vele megértetni, hogy az esetek nagy többségében sokkal árnyaltabb a probléma, semmint ilyen sarkosan le lehetne azt írni. A fenti aranyszabályon kívül volt még egy, amely nem is annyira íratlan volt, és ha az ember megszegte nagyjából ugyanolyan következményekkel járt mint egy orvos vagy éppen egy tanár esetében: az ügyfél/beteg/diák szent és sérthetetlen. Esetünkben soha semmiféle körülmények között nem kockáztatható a per kimenetele a személyes érzelmektől vagy éppen attól, hogy milyen kémiai vagy biológiai folyamat megy végbe az emberben az ügyfele közelében. Akármelyik ügyet nézzük, egy idő után olyan közel lehet kerülni hozzájuk, hogy az ember hajlamos a valóságot összekeverni valamivel ami valójában ott sincs, csak a mindennapos összezártság okozza benne. Magyarázható ezzel is, ha éppen akkor ismerünk meg valakit. Wayne esetében azonban ez nem volt ilyen egyszerű, nálam legalábbis, és bevallom töredelmesen, ezért is hezitáltam egy darabig azzal kapcsolatosan, hogy vállaljam, vagy inkább segítsek neki másik ügyvédet keresni. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy nekem kell megpróbálnom és félre kell tennem minden korábbi gondolatomat vele kapcsolatosan. Noha azt hiszem ez volt a nehezebb út, valahogyan nem vitt rá a lélek, hogy máshoz küldjem. Mit is mondanék miért teszem? Nézem ahogyan egyik kanál cukrot a másik után teszi bele a teába, és amikor lassan már az egész tartónyit beleborította csak egy halvány mosoly fut át az arcomon. Nem nagyon tudom eldönteni, hogy ennyire ideges, hogy nem figyel oda, vagy valóban ennyire édesszájú. Egy kicsit azt hiszem nehezíti a dolgot, hogy még nincsenek tíz éve házasok, mert bizonyos dolgok érvényesítéséhez ennyire lenne szükségem, úgyhogy ezt a részét ki is húzhatom a listáról. Elmerengve húzom közelebb a határidőnaplómat, és csapom fel a mai találkánk egyelőre üres bejegyzésénél, miközben hallgatom, hogy beszél felemelem az asztalon előttem heverő apró lencsés szemüvegemet és az orromra igazítom. Néhány fontosabb dolgot feljegyzek magamnak, időnként a szemüveg felett pillantva futólag fel rá, majd újra az írásra és a jegyzetelésre figyelek, néhány fontosabb megjegyzését leírva, esetleg valami olyan figyelmeztető jellel ellátva magamnak amit fontosnak tartottam, hogy utánanézzek. Ilyen volt a diákjával kapcsolatos ügye is, itt egy pillanatra közbevágok amikor éppen sóhajt, a kezemmel a szemüveget leemelve, szórakozottan forgatva ujjaim között a szárát. - A diákjával kapcsolatos ügyben bizonyíték hiányában mentették fel, vagy ártatlannak ítélték teljes mértékben? Tudja ez nagyon fontos, mert van különbség a kettő között. Ha nem bánja akkor arról az esetről kikérem az anyagot, és szeretném elolvasni pontosabban. Ha a felesége intézte el, hogy felmentsék, akkor könnyen találhatjuk szembe magunkat azzal a váddal, hogy házastársi elfogultság illetve a közös jó hírnév megőrzése volt a cél, valójában nem volt meggyőződve száz százalékosan az ártatlanságáról. Folytassa nyugodtan elnézést, hogy közbevágtam – tettem vissza az orromra a szemüveget és egy ideig a tollal folytattam azt a játékot, amit nemrég a szemüveggel. Mikor újra felnéztem ki tudja milyen okból nagyjából egy percre felejtettem rajta a tekintetem a vizes haján. Beharapom az ajkaim. Jesszus Enid, koncentrálj! Próbálok. Menni fog. Egy kis önszuggesszió és torok köszörülés után újabb sorokat vetek a határidőnaplóba arról, hogy utána kell néznem pontosan hol szolgált, mennyi időt töltött ott, és még be kell szereznem az egykori felettesei ajánlásait is. Csak reménykedem benne, hogy jót fognak mondani róla. Ahogyan elnézem nem fér a fejembe az egész történet, nem áll össze az sem, hogy miért került sor erre az egészre? Noha volt alkalmam látni néhányszor a feleségét, mindig az jutott eszembe, hogy miképpen is tudta összekötni az életét két ennyire külön világ mint ők? Mrs Leinster valahogyan mindig annyira társasági volt, annyira központi figurája egy-egy beszélgetésnek, amit Wayne többnyire csendes és büszke mosollyal asszisztált végig. Csupán az utolsó alkalommal érzékeltem közöttük valamiféle feszültséget. A döbbenetem akkor teljesedik ki, amikor arról mesél, hogy a beszélgetésünk a legutolsó alkalommal féltékenységet generált közöttük. Tény, hogy nem voltam éppen a helyzet magaslatán, fáradt voltam azon az estén, és nem nagyon volt erőm leplezni vagy éppen túlságosan eltitkolni, hogy jól éreztem magam a társaságában. Visszafogott humorral és roppantul udvariasan közeledett, és be kell vallani egy másodpercre valóban eljátszottam néhány gondolattal, amit leginkább a felfokozott lelkiállapotomnak tudtam be. Ugyanakkor sosem tettem volna, vagy mondtam volna olyat, amivel okot adtam volna a feleségének ilyen gondolatokra. Esetleg ennyire látszott az arcomon bármi is? Meglehet, hiszen csak egy nő képes a finom változásokat észrevenni egy másik nő arcán. - Igazán sajnálom azt az estét....mármint nem olyan értelemben sajnálom, mert nagyon jól éreztem magam. Inkább azt sajnálom, hogy ebből kellemetlensége származott.- befejeztem az írást, és nem csupán átmenetileg de végérvényesen levettem a szemüvegemet az összecsukott napló tetejére helyezve, és fáradtan dörzsöltem meg a szemeimet, majd még kissé hunyorogva és egy elgyötört biztató futó mosollyal néztem vissza rá. - Ha már az ön oldalát ismerem a házastársi hűséggel kapcsolatosan, érdekelne a másik oldal. Volt valaha ilyesmiről tudomása a feleségét illetően? Kósza gyanú, elejtett megjegyzés? Sokat volt távol, amikor hazaért bizonyára felismerte volna az arra utaló jeleket, hogy van valakije. Sokat veszekedtek? Bántotta valaha a feleségét?- szinte elbicsaklott a végére a hangom, nekem volt kellemetlen a kérdés, de fel kellett tennem. Bocsánatkérően néztem rá, majd olyasmi csúszott ki a számon, amit utána ezerszer megbántam, de egyszerűen valahogyan jött. - Miket vágott a fejéhez azon a bizonyos estén amikor velem beszélgetett?- közben felálltam az asztalom mellől és felé indultam, hogy elvegyem a vizes törölközőt. Megálltam a kanapé mellett, innen fentről nézve rá, és kinyújtottam a kezemet.
by 
