A hajammal takarom az arcom. Nem akarok ránézni, mert utálom. Itt akarom hagyni, mert megérdemelné és mégis itt ülök ezen a padon a novemberi hidegben. Léptek hangja üti meg fülemet, visszatér és láthatóan elégedett, sosem szerettem ezt az arckifejezését.Unottan lógázom a lábam, miközben figyelem, ahogy rágyújt, öklendeznem kell szagtól, de visszatartom az ingert, így csak köhögök.
-Nem bírod?-kérdezi rekedt hangon, elképzelem, ahogy a tüdeje mélyén gomolyog a gyomorforgató szaggal rendelkező füst.
-Megvagyok-mondom, de megint köhögnöm kell, nehezen fedem el, hogy mennyire undorítónak találom már a fű szagát is. Felállok a padról és sétálgatni kezdek, hátha így több tiszta oxigén kerül a tüdőmbe, de nem könnyítek sokkal a helyzetemen.
-Mondd meg, ha rosszul vagy-próbálkozik tovább, de én csak rázom a fejem.
-Minden rendben-vonogatom a vállam érdektelenül. Hosszan néz, miközben lassan fújja ki azt a visszataszító füstfelhőt.
-Tudod,már szinte vicces lenne, ha egyszer mutatnál más valamit ezen a rohadt közönyön kívül-vonta fel szemöldökét, én pedig tükröztem az arckifejezését. Ne szerettem ha erről beszélt, egyszerűen nem tudtam és nem is igazán tudtam kimutatni az érzelmeket soha. A düh egyszerű volt, annál pedig már csak a közöny igényelt a kevesebb energiát.
-Megint csinálod-vigyorodott el gúnyosan-
utánzol. Képzeld milyen lenne, ha tényleg képes lennél normális ember módjára viselkedni.Kezem ökölbeszorult, csizmám sarkát mélyre döftem a kemény talajban. Visszafogtam magam, pontosan tudtam, hogy jelenleg mi szeretnék neki megmutatni, ennek ellenére összepréseltem ajkaim és a semmibe révedtem. Egyre csak ugyanazt kérdeztem magamtól: miért is vagyok itt? Miért ezzel az emberrel?
-Te tényleg egy kibaszott pszichopata vagy, Anka!Nevet. Hahotázik. Hánynom kell, köpnöm kell. A szemébe néztem és azt hiszem akkor szakadt el a cérna, az öklöm nyílegyenesen találta orrba. Három másodperc a reakcióideje. Csak ennyi kellett, hogy felugorjon és a pad melletti fának szegezze a testem. A cigit is eldobta, nehezen lélegzett, szinte hörgött.
-Ilyet soha többet nem csinálsz!Szorította a vállaimat, a hangját még sosem hallottam ilyen hidegnek és kimértnek. Orrából egy csepp vér az ajkamra cseppent, ahogy lenézett rám. Gyorsabban kezdtem venni a levegőt. Nem tehettem ellene semmit, lenyaltam a vérét, míg ő kikerekedett szemekkel bámult rám, én pedig a lehető legártatlanabb tekintettel néztem vissza.
-Jézusom...ez neked bejön?***
Hematolagnia. Beteges vonzódás a vérhez, annak ízéhez, illatához, látványához.Egy a parafíliák közül. A pszichiáter véleménye szerint szexuálisan deviáns vagyok, kiváltó oka pedig a bátyám öngyilkossága. Én találtam meg, emlékszem a tömény vérszagra, ami mindent beborított. A mélyvörös színre és arra a mély vágásra a csuklóján. Gyakran álmodom arról a napról, a kezemről, amit beterít a meleg, ragacsos folyadék. Ilyenkor zaklatottan ébredek,de nem ijedt vagyok, egyáltalán nem. Sokkal inkább izgatott és ez undorító.
Beteg vagyok, valódi őrült.