Isaac E. Crawford

Isaac E. Crawford

"Denying the truth doesn't change the facts."

Ha leülnél teázni a nagyapámmal, órákon át hallgathatnád a Crawford család vérvonalának történetét, és fejből elsorolná előtted az összes felmenőnket, a dinoszauruszok koráig visszamenőleg. Eszedbe se jusson megkérdőjelezni, mert a pincénk az ő írásos feljegyzéseivel van tele, és a végén még felcipelteti velem az ősrégi újságcikkeket és fotóalbumokat, hogy az igazát bizonygassa. Komolyan. Az öreg hónapokat töltött azzal, hogy a családfánkat kutatva bebizonyítsa, a Crawfordok már a dínók előtt uralták a kontinenst. Ha teheted, soha ne ülj le vele teázni, inkább csak fogadd el a tényt, hogy a családom britebb, mint a délutáni tea. Jómagam ugyan a dédszüleim nevére is alig emlékszem, de kisujjesküvel és a nudlik szerint "szexi" akcentusommal tudom bizonyítani, hogy angol földön születtem, egész pontosan Birminghamben, de fősulira már Londonba jártam, és a tanárképzőt is ott végeztem el. Itt ismertem meg Clarissát, aki ma a feleségem és másfél gyermekünk büszke édesanyja (egyébként utálja, ha a "fél" jelzőt használom a pocakjában növekvő kisfiunkra, de hát tényleg csak szerintem vicces? Igen? Jó.). Clary-nek felkínáltak a bristoli klinikán egy jól fizető állást (nőgyógyász a drágám), és mivel mindketten szerettünk volna kiszakadni a londoni nyüzsgésből, a költözés mellett döntöttünk (egyébként azt is utálja, ha arra teszek célzást, mennyivel szerencsésebb a munkája férfi szemmel, mint az enyém. Ez sem? Jó.). Ennek már két és fél éve.
Azt mondanám, nem szerencsés irodalmat tanítani Bristolban, de hazudnék; a választott pályám egész Angliában szívás, főleg, hogy nem ragadtam le olyan valóban száraz és unalmas dolgoknál, mint a világirodalom, hanem muszáj volt nekem klasszikus irodalmat, középkori irodalmat, amerikai irodalmat, reneszánsz irodalmat, óangolt és egyéb nyalánkságokat is bevállalnom. A kis nudlik imádják, képzelheted. Egyre szenvedélyesebben hajtogatnak repülőket a jegyzeteikből. Az egyiknek múltkor sikerült összeorigamiznia egy pingvint! Shakespeare büszke lenne, ha látná, mire használják az életrajzát.
Viccet félretéve, szeretem a munkámat, és úgy vettem észre, hogy ha az óráim nem is váltanak ki túl nagy lelkesedést az ifjúságból, szerény személyem fejét azért bírják. Azt hallottam, még fogadásokat is szoktak rám kötni. Kérdezted az előbb, mit jelent az az "E" a nevemben, de sajnos kénytelen leszel sorszámot húzni és beállni a tudni vágyók sorába, ugyanis ezt az egy dolgot senki sem tudja rólam. Na, a fülembe jutott a tanáriban, hogy a nudlik egymás közt fogadásokat kötöttek rá, mit takarhat az a bűvös betű. Ilyen tippeket hallottam, mint Edward, Ethan, Elliot, Emily (nagyon vicces, Hyunwoo, tudom, hogy te voltál), de még csak az igazság közelében sem járnak. Nem véletlenül koptattam ki a nevemből; vannak dolgok, amiket jobb, ha örökké homály fed. És ha már az ilyen dolgoknál járunk... Eltekintve a sok bamba, álmos szempártól, akad azért egy-kettő, aki elég érdeklődve bámul rám a padok mögül. Egyikük már-már túlságosan is lelkesen...
Igen, nos...
Mindannyiunknak vannak titkai, amiket nem szívesen osztana meg másokkal. Olyan sötét oldala az életének, amelyre nem büszke. Valami, amit semmiképpen sem vallana be a gyerekkori énjének, ha az szemtől szemben állna vele, mert amikor kissrácként megtervezte az életét, biztosan nem akart olyan emberré válni, mint amilyen végül lett belőle.
Miért nem ülünk le inkább egy teára?