Kian & Blythe ~ Can I come in?

Van az úgy, hogy két ember nagyon szereti egymást, és minden szabad idejüket együtt töltik. És ezzel nincs is baj. Hisz a szerelem szép és jó és csodálatos dolog. Igen ám, de akkor már kicsit más a helyzet, ha még csak este nyolc óra, és ha azok a bizonyos szerelmesek már negyvenes éveikhez igencsak közel állnak. És van egy lassan tizenhat éves fiúk. Ez a fiú pedig hiába teszi a fülére a fülhallgatóját, hogy mindenféle zavaró tényezőt kiszűrjön, túl vékonyak a falak, és az idősek túl hangosan. Blythe pedig szinte biztos abban, hogy ezt még Bristol másik felében is hallják, és másnak minden napilap arról fog írni, hogy a szülei igencsak jól érezték magukat az este folyamán. Igaz, talán még ezzel sem lenne olyan nagy baj, h nem lenne rajtuk kívül senki más a házban. Ez a valaki pedig épp tanulni próbált, de hát a nagy visongatások és nyögdécselések közepette elég nehezen megy az. És már szinte teljesen biztos benne, hogy ez a nagy testvércsinálási projekt egyik állomása.
Pedig ő egyedül is megvan. Ott van neki Rin, aki már több, mint egy testvér, és aki mindig vigyáz rá. De talán a szülőknek ez már nem elég. Talán ők úgy gondolják, hogy a fiúk nem lesz képes megélni azt a kort, mikor már ők is olyan vének lesznek, hogy egyedül semmit nem tudnak majd megcsinálni. És akkor kéne valaki, aki egészséges és fitt, aki jobban bírja majd a strapát a bátyjánál. Mert tény, már elég sokszor juttatta saját magát életveszélyes helyzetbe azzal, hogy túlhajszolta magát, és befulladt. De hát még mindig él, és az, hogy jelenleg is egy nemzetközi táncversenyre készül, tanúsítja is azt, hogy semmi szükség arra a kistesóra, mert ő is képes lesz arra hogy ellássa majd a szüleit ha ők már erre nem lesznek képesek. Vagy majd öregek otthonába dugja őket, manapság az úgyis olyan hogy divat, hogy minden második család egy ilyen helyre dugja az ősöket, hogy ne nekik kelljen foglalkozni velük.
De hát nekik csak kell az a másik gyerek. És Blythe Ledford ezt már nem bírja tovább. Fogja magát, felöltözik és már hagyja is el a házat. Igaz, nem megy messzire, csak a szomszédba. Hülye is lenne tél közepén egy szál pulóverben elsétálni valahova, mert azért a megfázást nem kockáztatná meg. És ebben a három percben is, míg a szomszéd ajtóig eljut, érzi, hogy kezd átfagyni, még vacog is. De vissza már nem fordul. Rini anyja pedig azt mondta, bármikor átmehet, és szívesen fogadják. Már csak azért is, mert ő a fiúk legjobb barátja, és még a szomszédban is lakik. Amúgy is már annyiszor aludt náluk, hogy szinte az a második otthona, egy csomó ruhája még mindig az idősebb szobájában hever. És csak reménykedik, hogy ő is fog ajtót nyitni. Már a küszöb előtt toporog, és a csengőt is megnyomta, várva, hogy valaki végre ajtót nyisson. Igazság szerint ő azt remélte, hogy Sorin lesz az, aki majd lerohan a szobájából, bevonszolja, és fel is melegíti már ettől a pár perces fagyoskodástól kihűlt kezeit. És már készül is a szövegre, amit elő akar neki, de mikor végre nyílik az ajtó, és megpillantja a másikat, egy pillanatra ledermed. Még egy fél lépést hátrál is ijedtében, és hirtelen a szavak is megakadnak a torkán. Bárkire jobban számított volna, csak rá nem.
- Kian... - még a torkát is megköszörüli, hogy visszaszerezze a hangját. - Öhm... Izéé... Anyáék elég jól érzik magukat és öhm... kicsit hangosak és nem lehet meglenni mellettük és... khm... A te anyud azt mondta, hogy bármikor átjöhetek, szóval... Esetleg... Be-bemehetnék? - és még maga sem érti miért, de a gondolattól, hogy a szülei pont azt csinálják otthon, és attól, hogy ezt hangosan ki is kellett mondania kezd elpirulni a kinti hideg ellenére is. Azonban még így is egyre jobban vacog, ahogy tekintetét a másikra emeli várva, hogy végre bejuthasson a melegre.

Nagyon nem akarta zavarni a Laytonokat. Vagyis pontosabban Rinit nem akarta zavarni, és igazából abban sem volt biztos, hogy épségben hazaért-e, vagy hogy egyáltalán tervezte-e hogy hazajön. Igaz, talán pont ez az ami miatt minden egyes este tűkön ülve kéne várnia a lakásuk előtt, esetleg csak otthonról, az ablakból kibámulva, hogy megérkezett-e már szíve elsője. Hisz jelenleg nincs náluk senki olyan, aki várná, és tudja jól, hogy egy 16 éves gyereknek egyedül elég nehéz otthon, főleg úgy, hogy rendszeresen járni is alig tud. Mert hát a bátyját már rég nem látta Blythe se, a másikból is csak annyit tudott kihúzni, hogy  miatta van ez az egész helyzet és hogy nem is kéne visszajönnie. Bár ebből a fiatal sok mindent nem ért. Igaz, nem is tudja a részleteket, de talán addig jó neki. Nem való neki az a világ, amibe Rinit akaratlanul is belerántotta a bátyja, már csak az idősebbet elnézve is, az ő törékenynek nevezhető lelke még annyira se bírná a megterhelést, így nem is nagyon kérdezősködik, csak elfogadja a helyzetet, még ha nem is tetszik neki.
És épp ezért csak reménykedik hogy az említett személy jelenleg otthon tartózkodik és be tud kéredzkedni a lakásba és megint csak nála aludni. Ruhatára fele amúgy is már itt porosodik a másik szekrényében, mert ugyebár már egész kicsi koruk óta alszanak rendszeresen a másiknál, és egész véletlenül a ruháik is náluk maradnak, amiket lusták évekig hazavinni mert hát az munka és amúgy is sokat kell cipekedni. a "ha a lustaság fájna" tipikus esete, még ha ez amúgy nem is igaz. És egész nyugodtan megtehetné, hogy egyszerűen csak beront a házba, mint ahogy azt manapság szokása. És nem is szólna érte senki, hisz ez a ház gyakorlatilag a második otthona - vagyis, ha a próbatermet is idevesszük, akkor a harmadik -; és a Laytonok mindig is örömmel fogadták, főleg Rini. De az nem ő lenne. Így még most is teljesen illedelmesen csenget be és várja hogy legjobb barátja ajtót nyisson neki és végre bejuthasson a jó melegre. Mert hát azért még mindig elég hideg van és ő meg csak egy szál igen vékony pulóverben van, mert nem gondolta, hogy erre a két percre szükség lenne kabátra.
Mikor aztán nyílik az ajtó, az elé táruló látványtól, pontosabban a személytől, aki kidugja rajta a fejét, kicsit hátrahőköl. Na nem mintha annyira megijedt volna, csak meglepte, hogy pont őt fogja itt találni. Rini nem is mondta neki, hogy visszajött a bátyja. Pedig ez nem kis dolog... De aztán mikor kicsodálkozta agát gyorsan be is szalad, hogy minél hamarabb a jó melegben legyen, jéghideg kezeit is összedörzsölgeti, hogy kicsit felmelegedjenek, és már automatikusan néz is körbe.
- Akkor lehet nem zavart volna mert addigra talán sikerült volna elaludnom és olyankor nem ébreszt fel senki. - és semmi; tenné még hozzá hisz néha akkor sem riad fel, mikor befullad álmában. Még szerencse, hogy olyankor ott van általában Rini, aki éber alvó mellette, és mindig kisegíti a bajban. - Rin itthon van? . pillant rá végül, s csak most veszi észre, hogy mennyire alulöltözött, tekintete is akaratlanul letéved a törülközőjére, és talán még a kellőnél tovább is elidőzik ott, mire végre sikerül pilláit más irányba fordítani egy zavart krákogással kísérve. Nem is érti, miért jött zavarba ettől jobban, mint attól, hogy a szülei épp a szomszéd lakásban égetik a zsírt.
- Megtanultál azóta főzni, vagy van valami normális kaja a hűtőben? - zavartan kuncogva emeli tekintetét inkább Kian arcára, és tartja is ott erővel, nehogy egész véletlenül megint levándoroljon arra a törülközőre, ami épp hogy csak takarja azt, amit kell - De egyébként igen, jól esne valami harapnivaló - mosolyodik el, ami egy apró fintorba torzul, mikor gyomra is megkordul, mert hát ha jól emlékszik talán még az ebédje is elmaradt, hisz ma is . mint minden szabad hétvégéjén - a próbateremben gyakorolt, hogy ő lehessen a legjobb.