Effy & Tanár Bá

Effy & Caldwell

Szeretem az állásom, ha azt vesszük, hogy ezerszer nyugisabb, mint amit korábban végeztem, mégsem könnyebb, sőt talán nehezebb is. Mindenki meg tud fogni egy puskát, és meghúzni a ravaszt, lehet, hogy célozni nem, de azt könnyen el lehet sajátítani, viszont a türelem nem ilyen. Mivel gyerekekkel dolgozom sajnos muszáj kötélből megépítenem az idegrendszeremet, de ez nem mindig sikerül, főleg, hogy nem csak az iskolában tanítok, hanem vállalok külsős diákokat is, meg persze korrepetálást is. Néha ezt mind egy kicsit soknak érzem, mert emellett van saját életem is, de igazából szeretek gyerekekkel foglalkozni, amikor kezelhetőek. Egy lányiskola nem mindig kezelhető, hiszen ahol csak lányok vannak, ott valamin mindig megy a hajtépés, és minden ehhez hasonló kedves gesztus, amitől én magam kikészülök. Akkor arról ne is beszéljünk, hogyha valakinek éppenséggel megjön, és fogalma sincs arról, hogy miért vérzik, és üvöltözik a folyosó közepén, hogy meg fog halni. Azokat le kell kísérnem, csak nem igazán értem, hogy a mai modern világban, hogy nem tudhatja valaki, hogy mi történik vele, hiszen mindenhol az ember képébe nyomják, a tampon és betét reklámaikat, ahogy azt az új fogyókúrát is, amiben a lányok tamponokat nyelnek le, hogy fogyjanak. Hova süllyed ez a társadalom?
Szedem a lábaimat, miután elindultam otthonról, mert matek órám lesz, és nem szívesen késnék el, mert én sosem tettem még. Nem is most kellene elkezdeni, mert még a végén baj lesz belőle. Tényleg nem vagyok normális, hogy ennyi ilyen szart magamra vállalok, amikor most lehetnék otthon Charlotte-al, és csinálhatnánk valamit közösen. nem, én ahelyett itt vagyok, és próbálok nem elkésni egy olyan lánytól, akit annyira nem is nagyon érdekel a matek, mert ha érdekelné nagyon jól menne neki, nem csak úgy, ahogy most. Nem hülye, csak szarik rá, de nem értem miért, hiszen előbb kerülhetne kedvezőbb körülmények közé, ha egy kicsit neki feküdne, és nem játszaná a hülyét. Mindegy, nekem ebbe sok beleszólásom nincsen, csak annyi, hogy én viszem el azt a pénzt, amit sokkal értelmesebb dolgokra is el lehetne költeni.
Az ajtó előtt megállok, és óvatosan megnyomom a csengőt egyszer, reménykedve abban, hogy ezt meghallják, és kopognom nem kell, vagy újra csengetnem, mert az eléggé kétségbeesetten és sürgetősen hangzana, amit nem szeretnék. Én teljesen türelmesen állok, és várok arra, hogy kinyíljon előttem az ajtó.

370 || music || lesz ez jobb is