Freja büntikisasszony xx Becca tancinéni

we're all mad here

Általában sikerül megúsznom a délutánt valami béna ürüggyel, hogy miért nem érek éppen rá a kisdedeket pátyolgatni a zárt osztályon. De most hosszú volt a sor a büfében, és a diákok nem szokták még meg az arcomat, tekintve, hogy csak pár hónapja tanítok az iskolában, és sokan azt gondolják, hogy végzős diák vagyok, vagy korán érő másodikos, így sajnos nem is engednek előre a sorban, ugyanakkor rendkívül kedvesen kérnek meg, hogy álljak arrébb, ha útban vagyok:
- Ne az út közepén ácsorogjál már! - mondta a múltkori.
- Úúú, de jó a segge. Ez hanyadikos? - Itt igazából az "ez"-től éreztem némi öngyilkosságra való késztetést, de jó kislány vagyok, lenyelem.
Szóval mire megkaptam a két pohár fekete rövidet (ne tessék félreérteni, kávéról van szó), mert egy pohárnyi csak a fél arcomat hozná vissza az életbe, és a másik fele elaludna, addigra már bőven lekéstem a mai "nem érek rá, sietek, bocsi, köszi, puszi" szektát. Tudtam, hogy be fognak osztani. És mégis megpróbáltam kommandózva átsurranni a tanárin.
- Becca - szólított meg egyik kollégám, mire lapos tekintettel rápislogtam, és megpróbáltam kitérni az útjából. - Tudom, hogy szóltál, hogy ma délután muszáj elmenned, de csak két órára nem tudnál maradni helyettem? Nekem el kell mennem az unokaöcsém ovis ballagására.
- Kedd van - közlöm, mire némi szemöldökemelést és értetlen fejrázást kapok.
- Igen, kedd.
- Ki tart kedden ballagást? - meredek rá, mint valami őrültre. Felháborító, hogy mik vannak. - Meg amúgy is, ez csak az ovis ballagás, még lesz egy csomó ballagása. Általános iskola, középiskola. Ha szerencsés vagy még meg is bukik, és kétszer ballag - legyintek. Nem mondom, nem kapok barátságos mosolyt. És meg kell hagyni, hogy nem vagyok én itt a világ ura - még -, úgyhogy kénytelen vagyok engedni a régebbieknek, vagy hamar megkapom a bélyeget a homlokomra, és minden munkatársam gyűlölni fog. - Csak vicceltem - nevetek fel kissé mereven, aztán megpaskolom a vállát. - Menj csak, maradok. És ne babaszínű virágot vegyél neki, a húgom megette ballagáson, mert azt hitte cukorból van - adok még egy utolsó jó tanácsot és el is tűnök a tanári következő szobájában, ahol rendezett asztalom várja érkezésemet. Mit meg nem teszek a jó viszonyért. Elképesztő.
Az óvodások börtöne felé veszem az irányt, és amint megérkezem a kijelölt bünti terembe le is huppanok a tanári asztal mögé. Fasza.
- Jó napot! Minden a szokásos. Nincs ki-be járkálás, telefonokat a dobozba - mutatok a tanári asztalon ürességtől zokogó kartondobozra -, nincs beszélgetés. Szabad tanulni, és szabad ülni csendben. Egyszerre csak egy ember mehet ki a wc-re, középiskolában már illik ismerni a wc papír használatát, úgyhogy remélem mindenkinek sikerül egyedül is megoldani. Most - a karórámra pislantok - 2 óra 2 perc van, 4 órakor mindenki szabad lesz, mint a madár - hadarom el a szokásosat, a szokásosaknak, a szokásos helyen, bár úgyis mindannyian pontosan tudják, és pontosan nem akarják betartani. Gyerekek. Azt hiszik rossznak lenni vicces, pedig csak kibaszottul fárasztó, és időpocsékolás. Akkor már hasznos dolgok miatt lennének rosszak, nem csak baromságok miatt, mert adrenalin függők.
Tekintetem azért gyorsan végigsiklik az egybegyűlteken, és felismerem köztük Freját, aki Den legjobb barátnője. Elmosolyodom a láttán, és halvány biccentéssel üdvözlöm. Elvégre.. anno, mikor annyi időt töltöttem a Graham rezidencián gyakran belebotlottam.
Majd fogom magam, előveszek egy regényt, és fejest ugrok a Battle Royalba, hogy hatodszor is átimádjam magam rajta.