Tárgy: Freddie && Cassie - kávézó Kedd Május 03, 2016 10:54 am
Cassie && Freddie
Apa régebben sosem szerette, ha csinálok magamnak otthon egy szép kis bögre kávét és a szobám négy fala között csendben megiszogatom. Mindig azt mondogatta, hogy a koffein nem gyerekeknek való, míg én szem forgatva végigültem a hegyi beszédét, amit kizárólag nekem fogalmazott meg. Mára már kissé másabb a helyzet. Az édesapám rádöbbent arra, hogy ha már tud festeni, akkor miért is ne csinálhatná a nap 24 órájában és miért ne anya legyen a múzsája, ha már elvette feleségül és nemzett neki két gyermeket. Azóta se híre, se hamva a kioktató prédikációknak, mindössze várhatom, hogy egyáltalán hozzám szóljanak. Igazából, ha kimaradok éjszakákra se tűnik fel nekik. Még pár napja történt, hogy megbeszéltük az egyik alsóbb évessel, Freddie-vel, hogy elnézünk ma valamerre, s kezdetnek beülünk az egyik külvárosi kávézóba, ám magunkat ismerve órákig ott fogunk ülni, de nem fogunk mozdulni semerre. Nekem eggyel kevesebb órám van, így hamarabb odaérek jóval, de ez pont elég arra, hogy átnézzem az itallapot, s belekukkantsak az étlapba is, hogy miktől fosztom ma meg magam, na meg akkor már el is szívhatok egy cigarettát. Szigorúan dohánnyal van töltve, mivel a füvet a bulikra tartogatom és nem is olcsó mulatság. Emlékszem, hogy egyszer Sid vett egy Mad Twatter nevű alaktól jó drágán és eléggé pórul járt, így ha anyag kell, inkább rábízom Tonyra vagy Chrisre, hogy szerezzenek be nekem. Leülök az egyik kinti asztalhoz, s figyelem a járókelőket és kíváncsian kémlelek, hogy hátha Freddie is felbukkan. Míg rágyújtok magam elé veszem a kínálatot felsorakoztató kartonlapot, s korgó gyomorral veszem tudomásul, hogy mennyi finom süti van itt, amelyeknek már az ízére sem emlékszem. Úgy döntök, hogy nem várom meg, míg Freddie ideér, hanem rendelek magunknak egy-egy kávét, s ha még kell valami, akkor később jelezzük a pincérlány felé kívánságainkat. Lassan tüdőzöm le a cigim, s hátradőlök a székben, mivel immáron már több dologra is várakozom: két kávéra és Freddie Mclairre, aki pillanatokon belül ideérhet.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer pont Cassie lesz az, akivel egy buliban sikerül úgy összekeverednem, hogy egy tartósabb”barátságot” is ki tudunk alakítani. Most még is úgy érzem, hogy közeledünk afelé, bár annyira nem bánom. Volt már részem vele jó pár beszélgetésben, és úgy érzem, végre valakivel tudok normálisan beszélni a problémáimról, anélkül, hogy egy kicsit is meg kellene játszanom magam. Talán a többieknek is feltűnt már, hogy gyakran lógok egy felsőbb évessel, de még nem kezdtek kérdezősködi, addig pedig nem is agyalok azon, mégis mit kellene válaszolnom a bennük megfogalmazódó kérdésekre. A megbeszélt időpontban nekem sajnos még órám volt, de azt hiszem, mindenki pontosan jól tudja, hogy nálam ez nem egy visszatartó erő. Nem akartam már az óra elejéről meglógni, szóval úgy döntöttem, hogy valami béna kifogással kikéreszkedem előbb, hogy minél hamarabb szabaduljak és odaérjek a kávézóhoz, hiszen lássuk be, nem egy túl közeli helyet választottunk. Amint sikerült kiszabadulnom az épületből, felugrottam a gördeszkámra és a fülesemmel a fejemen elindultam a külváros felé. Az út fele annyira sem volt hosszú, mint először hittem, bár lehet, hogy mindez annak köszönhető, hogy mindenen átvágtam, amin csak lehetett pusztán rövidítés céljából. A kávézó előtt felkaptam a deszkámat, s hamar sikerült kiszúrnom Cassie-t, aki kint ücsörgött az egyik asztalnál, és ahogy láttam, már kikérte az én adagomat is, amit épp érkezésemkor tett le az asztalra a pincér. Egy mosollyal az arcomon végül odasétáltam az asztalhoz és leültem a lánnyal szembe, miközben a fülesemet áthelyeztem a nyakamra. - Cassie – szólítottam meg köszönésképp, majd az előttem lévő csészére néztem. – Látom, nem bírtad ki, hogy ideérjek. Persze nem mintha baj lenne – néztem rá ismét, miközben letettem a deszkámat magam mellé és az egyik lábamat rátéve lökdösni kezdtem előre-hátra, de úgy, hogy csak millimétereket, centimétereket guruljon. - Nem vártam meg az óra végét, inkább siettem, ahogy tudtam. Úgysem bírtam volna ki ott még egy perccel többet – sóhajtottam kicsit, végül úgy döntöttem, inkább befejezem a felesleges fecsegést. - Na, mesélj. Mi újság veled? –Tettem fel az első kérdésem, miközben megemeltem a csésze kávémat és kis kavargatás után belekóstoltam, de csak óvatosan, mielőtt megégetném a nyelvem. Bár sosem voltam oda túlságosan a kávéért, egyszer-egyszer meg tudom inni.
Mikor Freddie és a társai az iskolánkba érkeztek áhítattal néztem az iskolánk új tanulóit. Még csak másodéves voltam és akkor először érezhettük úgy az évfolyamtársaimmal, hogy érünk is valamit az iskolában. Jólesett nézni a gólyákat és rendesen az is jól esett, hogy végre nem minket szívatnak a felsőbb évesek, hanem mi az újonnan érkezőket. Freddie azt hiszem már akkor is gördeszkával járt és a haja is hasonló volt a mostanihoz. Mindössze Effyt ismertem az új diákok közül, mert a bátyjával már nagyon régen jó kapcsolatot ápolunk, s a baráti körünk oszlopos tagjai vagyunk mind a ketten. Ugyan ennek már két teljes éve, de mi Freddie-vel nem olyan régiben lettünk jóban. Kedvelem a srácot, s megérdemli, hogy Effy az övé legyen, kivéve, ha a lány inkább Cook-kal múlatja a drága idejét. A kávéból feltörő gőzt bámulva Sid jut eszembe. Hiába próbálok nem gondolni rá minden gondolatomat beteríti, s nem hagy engedni. Szeretném, ha minden percemet vele tudnám tölteni és nem, mint barát, hanem sokkal többet szeretnék. Elég béna vagyok, ha szerelemről van szó, ám sajnos bárkit fel tudnék szedni, ha akarnék csak azzal nem jön össze, akivel szeretném. Bárcsak minden úgy lenne, ahogy a fejemben elképzelem! - Freddie – mosolygok rá köszönésképpen, s így hasonló mód üdvözlöm, mint ő engem. – Hát igazából most hozták ki, szóval pont jókor rendeltem, mert te is ideértél és nem hűl ki a kávéd, illetve várnod sem kell rá. Szólíts királynőnek, ha kérhetem – nevetek rá. Akarva akaratlanul azon gondolkozom, hogy mennyi kalória lehet a kávémban és talán nem ezt kellett volna rendelni, hanem egy pohár vizet, de gyorsan kiverem a fejemből a rossz gondolatokat, s megpróbálom minden figyelmem a velem egy asztalnál ülő Freddie-re fordítani. - Ne is mondd, alig várom, hogy végezzek, és ne kelljen tovább suliba járnom. – S hogy mit fogok csinálni a gimi után? Az egyelőre még rejtély számomra, de annak örülnék a legjobban, ha utazgathatnék, ha világot láthatnék. A továbbtanulás nem szerepel a terveim között. - Hűha hát semmi különös. Ma beszéltem Siddel, megkérdeztem, hogy hogy van és mondta, hogy jól. Jól van – mondom neki mosolyogva. Tudom, hogy ez egyáltalán nem nagy dolog, de jobb a semminél. Bár ne vettem volna be annyi bogyót, mikor azt akarta Michelle, hogy feküdjek le vele! Bár ne ájultam volna ki! – Veled mi újság? – kérdezek vissza kedvesen.
by 
| 357 | 