Don & Becca - never trust a crazy ex

Jómagamról soha egy percig sem mertem volna állítani, hogy barátkozós típus vagyok, mert egy rohadt hazuggá válnék. Vagy hát.. öö.. na, szóval egy még rohadtabb hazuggá. És ami azt illeti, még én sem vagyok képes a világ összes rohadtságát a saját vállamra venni, mert azért néha meg kell húzni azt a bizonyos határt, amit nem szabad átlépni. (Aztán átlépem, de ez most megint más kérdés.)
Szóval a lényegre térve, hogy ennek a gondolatmenetnek ne csak furcsa eleje, de furcsa vége is legyen, jó ideje először érzem úgy, hogy egy "barátot" tudok magam mellett. Ez a kijelentés mondjuk igencsak erős túlzás, hiszen sokkal inkább vagyok az eltitkolt nő, akivel nem ment a szex, csak félig, mint sem a haverja. És elkeserítő a tudat, hogy ez a szintű kapcsolat hasonlít a leginkább egy valódi barátsághoz az én életemben.
Ami pedig ismét a furcsa gondolatmenet egy furcsa részét képezi, hogy az említett barát férfi nemű - bár meleg, de ettől még igenis ott lóg a dolog a két lába között -, és a legletaglózóbb adat, hogy Graham - és egy Graham dolog lóg a két szép lába között. Egy kibaszott Graham a pajtásom. Egy kibaszott, kibaszott Graham a haverom, és elmehetnék vele triciklizni a hegyekbe egy sátorral, hogy aztán mályva cukrot sütögessünk, Micimackót énekeljünk, és seggre pacsit játszunk a Jägermeister támogatásával. Hát hogy a viharba jutottam én el arra a szintre, hogy Dan öccsével feküdjek össze, ha kedvem szottyan, aztán elmenjek farsangot játszani a másikkal, hogy megfizesse nekem a sültkrumplitizedet? Úristen.
Az a brutális tény, hogy mindhármójukba belekóstolhattam pedig még mindig pirosan-kéken villog a tudatomban, mintha a Tesco felirat lenne. Nem mondanám, hogy büszkeséget érzek, és mégis tagadhatatlan önelégültség üvölt minden egyes lépésemről, tettemről, gondolatomról, arckifejezésemről, amióta csak elhagytam a házat. Talán az embereknek igazuk van és tényleg nem vagyok normális. Dan csúnyán kicsúszott a kezeim közül, Don egyfajta trófeaként marad meg a szerelmi életemben és talán valami mást fog jelenteni a nemszerelmiben, Dent pedig még megtartom egy kicsit. Ühümm, ja, határozottan igazuk van az embereknek.
A fekete harisnya éppen és egészségesen kerül ki a zoknis fiókomból, és életemben először esek neki önszántamból körmeimmel, hogy ocsmány szakadásnyomokat hagyjak rajta. Magamra húzok egy még francia bugyinak is intim farmert, ami rettentően kellemetlenül vág be a fenekembe, de hát istenem, senki nem mondta, hogy a kurvák élete egyszerű. Belegyömöszölöm magamat egy túl rövid topba, ami szabadon hagyja a hasamat, majd miután a tükörben forgolódás után rádöbbenek, hogy nem csak olcsó ribancnak, de egy nemsokára tüdőgyulladásban szenvedőnek is kinézek, magamra veszek egy szőrös, stricis kabátot, hogy legalább a méhemet megvédjem a kinti levegőtől, ha már a lábam teljes hosszúságában kapja majd a nagy dózisú hátszelet. Mondjuk legalább a kurvák nagyobb előszeretettel vannak csizmában, mint mezítláb. A lábfejük az egyetlen gondosan eltakargatott rész. Egyébként érdekelne, hogy miért? Ha majd lesz egy kurva ismerősöm, mindenképpen megkérdezem.
Aztán jön a vörös rúzs, olyan stílusban, mintha felpumpáltam volna az ajkaimat, és a cicaszem, meg az összeborzolt hajzuhatag. Fasza.
- Még szerencséd, hogy időben érkeztél, már éppen küldtem volna a képet Dannek - csücsülök be mellé, miután leviharzok a lépcsőházban, és azért imádkozom, hogy senki ne jöjjön velem szembe a folyosón, bár rádöbbenek, hogy pont teljesen mindegy, mert az utcán még gyakoribb az ember, mint a lakásomból vezető lépcsőkön, szóval ja.
- Oké, te akartad - dünnyögöm, és már rá is telepedek a rádióra, és elindítom a Greaseből You're the one that I want című számot, hogy utána rendkívüli tisztasággal elvinnyogjam a szövegét.
- Dugó - pislogok elkeseredetten magam elé, és közlöm a történteket, mintha egy három éves kisgyerek lennék, aki minden szart kimond, amit meglát, mert büszke rá, hogy ismeri a szót. Aztán Donra pillantok. - Hah, erről most tudod mi jutott eszembe? A baszós szöveged, amit a múltkor nyomattál - rötyögök, és felidézem a csodaemléket.

haven't you heard?
i'm the crazy bitch around here

Gyorsan lecsekkolom Don öltözékét, ha eddig még nem tettem volna, csak hogy megbizonyosodjak róla ő is tartotta magát a megállapodásunkhoz, ha pedig nem, akkor innen még gyorsan kivethetem magamat az ablakon, és visszasprintelhetek felhőkarcoló sarkaimmal az emeletre. Még szerencse, hogy minimum annyira értek a magassarkúban való hosszútávú és rövidtávú futáshoz egyaránt, mint amennyire a Grahamek becserkészéséhez. Jó mondjuk ezt az egy Grahamet leszámítva. Hah.
- Nem vagyok ennyire amatőr - legyintek megszólalására. - Várok valami sokkal kompromittálóbbra, és ha megérkezik, akkor az lesz zsarolásom újabb tárgya. Addig is ez megteszi - paskolom meg telefonom képernyőjét, ezzel utalva a benne rejlő bizonyítékra, és bájos mosolyt vetek újdonsült beszélgetőpajtásomra. - Amúgy eddig nem igazán használtam a snapchatet, de akkor ezek után lehet rászoktatom magamat.
Miután elindítom életem zenéjét, és gyorsban lenyomunk egy kellemes duettet, ami kintről úgy tűnhet, mintha mondjuk epilepsziás rohamban szenvedők lennénk, akik tesztelik a kocsi hidraulikáját, rögtön azon kezdek okoskodni, hogy mi legyen a következő eget rengető sláger, amit meg kéne szólaltatnunk.
Don elmélkedésének hatására nem vagyok képes elfojtani a kitörni kívánkozó vigyorgást, bár igazából nem is értem, miért kéne elfojtanom azt. Furcsa, szokatlan érzés, hogy Don előtt meg sem akarom játszani magamat. Persze viselkedni ugyanúgy viselkedek vele is, mert ilyen vagyok, de közben nem gondolkozom azon, hogy mikor sírjam el magamat, vagy mikor váltsak üvöltözős sárkányra. Nem számolom a lépéseket, és nem tervezek.
- Én már sokszor átbasztam Dant, te be vagy baszva, mi pedig baszhatunk - idézem fel vele együtt a szállóigét, és nevetve hallgatom tovább mondandóját.
- Amúgy ebben igazad van - bólintok monológja végén. - Biztosan undorítóan perverznek tűnhetek, de ha nem csináltuk volna már a konyhapulton, akkor most minden erőmmel azon lennék, hogy legalább a kocsiülésen csináljuk. Még akkor is, ha nem is vonzódsz hozzám - vallom be, és őszinte tekintettel bámulok az arcára, miközben lazán megvonom a vállamat. - Graham vagy baszki, én nem az az ember vagyok, aki megállna kettőnél - vigyorodok el, aztán rádöbbenek, hogy éppen vallomást tettem, és gyorsan kijavítom magamat, bár Donnál felesleges, mert ő biztosan hisz az óvodások bölcs szavában, miszerint "első szó az igaz". - Mármint úgy értem egynél, és te vagy a második, szóval ja, nem állnék meg egynél - nyögöm, és gondolatban mélységesen utálom magamat, amiért képes voltam annyira elgyengülni, hogy nem tervezem meg előre minden mondatomat. Hékás, én játékos vagyok, nem cseveghetek csak úgy kedvemre, össze-vissza, ha kedvem szottyan hozzá. Na nem! Itt az ideje visszatérni a régi kerékvágásba, és gondosan megválogatni a szavaimat, hogy csak akkor adjak ki egy titkot véletlenül, amikor direkt akarom véletlenül kiadni.
- Inkább mesélj az estédről - terelem gyorsan a szót egy témára, amire biztosan ráharap. - Mit mondtál, 9 inch? - kérdezem, két mutatóujjamat a levegőbe emelem, és szemmértékre megpróbálom kimérni a méretet.

haven't you heard?
i'm the crazy bitch around here

Szótlanul megadom magamat, és határozottan bólintok. Ha tényleg ennyi képre számíthatok a jövőben Dontól, akkor amúgy is jobb, ha snapchaten küldözgeti, mert azt biztosan nem menti le magától a telefonom, és nem telik meg a memóriám félmásodperc alatt random csávók farkairól vagy Don farkáról, esetleg a kettő kombójáról készült képekkel. Nem mintha bajom lenne vele amúgy, csak azért mégis csak.
Felkacagok.
- Ne kísértsd a sorsot haver - csóválom a fejemet és minduntalan rajta rötyögök, közben pedig egyik kezemmel az ágyékához nyúlok, hogy gyengéden rámarkoljak, aztán gyorsan vissza is húzom a kezemet. - Amúgy meg nem feltétlenül hinnék ezt, nincs rád írva, hogy meleg vagy. Jó, persze, az olyan magas intelligenciával megáldottak, mint például én, hamar rájönnek erre, de gondolom a Graham rezidencia többi tagja elől nem csak a 9 inches tömör gyönyörrel megáldott haverjaidat rejtegeted, hanem úgy alapból a tényt a nemi identitásodról - pislogok felé, és azon kezdek el tűnődni, hogy vajon ha nem történt volna meg a múltkori eset, akkor én rájönnék-e magamtól a dologra. Szeretem azt gondolni, hogy igen, mert baszd meg, én egy géniusz vagyok, és mindenről előbb tudok, mint az illető, akivel kapcsolatos, de az az igazság, hogy Don kurva királyul néz ki, és az ember lánya nem gondolkozik el rajta, hogy "nahát, itt ez a szexisten, vajon az én nememhez vonzódik?", hanem ráveti magát, és addig könyörög, amíg szét nem nyithatja neki a lábát. Donnak meg nem hiszem, hogy könyörögni kell, bár őszintén nem tudom, hogy hogyan viszonyul azokhoz, akik nem konyhapulton csücsülnek és nem Beccák.
- Hah, kikérem magamnak, én nem rontok meg senkit - pillantok rá arcomon sértettséggel, és hivalkodó mosolyt vetek felé. - Ami azt illeti én csak javítani tudok - pislogok miközben tömény elégedettséget sugározva magamból, és nem is mondok többet, mert úgy sem hiszem, hogy pont vele kéne beszélnem Denről, több okból kifolyólag is. Egyrészt, mert valójában nem nagyon tudom, mit mondhatnék, és mit nem, másrészt pedig annyira kibaszottul abszurdan furán beteg még én sem vagyok, hogy összehívjam a Graham családot egy kupak tanácsra, és beszámoljak nekik a tapasztalataimról. Mondjuk valahol kegyetlenül élvezném, és biztos vagyok benne, hogy Don velem együtt szakadna a röhögéstől, de na, azért van határ, mindig van határ.
A képeket nézem, és alsó ajkamat beharapva próbálom visszafolytani a nevetést. Nem azért, mert szégyellem, hogy nevetnem kell, amiért Don akkora elmebeteg, hogy képes képeket készíteni, miközben nyomatja a papás mamásat, hanem azért, mert ha most kiengedném a röhögést, akkor elsírnám magamat, és az már magára hagyott, megerőszakolt kurvává varázsolni elkenődött sminkemnek hála.
- Wow - nyögöm, amikor egyik kezemet arrébb mozdítja, ezzel tágítva a két mutatóujjam közötti távolságot, majd nekiáll a mondókának, én pedig olykor nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek, vagy csak verjem a fejemet a kesztyűtartóba, vagy az övét a kormányba.
- Te tisztában vagy vele, hogy egy valóságshowt kéne vezetned? Vagy blogolnod kéne. Annyi baromságot tudsz összetömöríteni fél mondatba, hogy az embernek kedve támad tőle megölni magát, aztán feléledni, hogy tovább hallgasson - vigyorgok rá. - Egyébként meg... telefonozni? Hogy az istenbe lehet közben telefonozni? - vonom össze a szemöldökömet. - Biztosan én vagyok túl mainstream, de amikor szexelek, akkor valahogy sosem nyúlok a telefonomért, általában azt sem tudom, hol van a telefonom. Mármint most ő csinálja, és te egyszer azért nyögsz, mert nyögni kell, egyszer meg azért, mert elkúrtad a flappy bird-öt? Én tisztára furán érzeném magamat, még szarás közben sem telefonozok, tudod, úgy már egészen más az egész. Úgy már nem csak szarás, hanem szarás és telefonozás. A szex sem szex, hanem szex és Kardashianék - vázolom fel elméletemet, közben olykor komolytalanul belenevetve, mert soha az életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer Dan drogos meleg öccsével fogok ücsörögni egy autóban kurvajelmezben, miközben a szexről és a szarásról társalgunk.

haven't you heard?
i'm the crazy bitch around here

Teljesen meg is feledkeztem a rózsaszín felsőről, ami éppen hogy csak csikizi a köldökét, ezért amikor emlékeztet rá, megint olyan harsányan felvinnyogok, mint amikor először pillantottam meg a kocsiba telepedésem előtt. Valami azt súgja, hogy igaza van.
Végszava a kérdésemért könyörög, és én megadom neki azt az egyszerű örömöt, hogy fel is teszem, amit fel kell. Nem akarom húzni szerencsétlen agyát, meg amúgy is érdekel, hogy miféle célpontokról is hadovál pontosan. Ami egyébként meglepő, általában nem érdekel semmi, amiben nincsen valami igencsak fontos szerepem. De nem lehetek befásult egoista állat, mert könnyen a tükörrel szemben találom magamat, hogy egyetlen barátommal megosszam mindenapjaim termését: magammal.
- Már az is nagyon szép, hogy van bármiféle érzelem benned – bólogatok bőszen, már csak magamból kiindulva, és eszembe ötlik, hogy vajon az érzelmeim hatással vannak-e a cselekedeteimre. Ha pedig nem, akkor mikor hagyták abba, hogy hatással próbáljanak lenni rá. - Tudom, hogy alig várod, hogy rákérdezzek, és tényleg érdekel, szóval írd csak körül a célpontot, hadd tudjam, kit kell keresni a tömegben, ha esetleg bedrogozol, és magamhoz térek a pisztrángos vagy milyen helyen, amiről mindig beszélsz – szánom meg őt a kegyelemrákérdezéssel, hogy beavathasson legújabb terveibe.
Nem is felelek semmit a Denes témára, mert úgy lehet a legkönnyebben kikerülni egy témát, ha mondjuk nem hozod fel minden második mondatokban. (Ezt a trükköt mondjuk sokan meg sem próbálják alkalmazni, és miközben fejvesztve próbálnak kitérni egy téma elől, aközben ők saját maguk generálják azt. Jó, mondjuk az ilyen emberek olyanok, mint azok, akik azt mondják magukra, hogy kövérek, és az elöl kikandikáló bordájuk végét tolják fel az instagramra.)
- Persze, hogy tudom – legyintek. – Ez nagyon egyértelmű. Ha nem, akkor feljelentenélek az ötletem ellopásáért, még akkor is, ha eredetileg tanácsnak szántam, és minimum annyit kaszálnék vele, mint a facebookos csávó haverjai, akik a gatyáját is leperelték Cukkerbergnek. Jó, persze azóta ő meg még gazdagabb, de az már mindegy, ha nekem van pénzem és nem kell többé dolgoznom – vonok vállat, és briliáns vigyorral csillogok rá, aztán felnevetek Dan említésén. – Érdekes, nekem sosem mondta a meztelenellenes szabályt. Amúgy meg fogd fel úgy, hogy ha meglátta, az is pozitív valamilyen szempontból, elvégre azt jelentené, hogy még a sötétben sem tud elbújni – biccentek le a lába közé, és olyan zseniális arckifejezéssel csücsülök mellette az anyósülésen, mintha a világ legkomolyabb kommunikációja folyna kettőnk között, amiért minimum Nobel-díjat érdemelnénk minden kategóriában, és ami egy szinten van a legelismertebb tudósok legvilágibb teóriáival.