Utálom, amikor az én drága, egyetlen anyukám egyedül hagy a sivár, sötét házban, kaja nélkül. Akkor figyelek fel éhségemre, mikor a nagy zenét - ami természetesen az én művem - egy hangos rengés nyomja el. Először azt hittem, hogy most jönnek az alienek, és elvisznek, vagy Samara Morgan mászik ki mindjárt a tévéből - kevesebb horrort kéne néznem - de hatalmas szerencsémre csak a hasam korgott. Így a párnákból és takarókból épített váramból kikelve veszek fel néhány ruhát, egy pár cipőt néhány kiegészítőt és egy kis sminket. Lerobogok a konyhába, onnan veszem fel anyám hátrahagyott pénzét, és már a házon kívül vagyok. Kicsit később.. Megrakott nejlonszatyrokkal a kezemben sétálok hazafele, azon töprengve, hogy előbb a pisztáciafagyit vagy a nugátos jégkrémet egyem meg előbb. Gondolkodásomból telefonom ébreszt fel. Üzenetem jött. Feloldom a készüléket és megnézem. Na de Hanna! A ribancoknak figyelnie kéne az alakjukra, nemde? Legalább te tudhatnád! -A Ijedtemben a szívemhez kapok. Szerencsétlenségemre leszakadnak a szatyrok és minden ami bennük volt a földön terül szét. A közelben csak egy kék sapkás, szemüveges fiú tartózkodik, nem tudom, hogy segít-e, de ezeket egyedül nem bírom el.
Nagyot ásítottam kint a hidegben, mikor egyre unalmasabbá vált a növénytömb szélén ücsörögve várakozni valakire, aki talán el sem fog jönni. Ennek ellenére, kezemet szám elé tettem, ahogy azt az emberi normák megkövetelik, és telefonomon pötyögtem ezerrel, ujjaim csak úgy jártak. Egyszerre több mindent csináltam, egészen jól kialakítottam ezt, most éppenséggel webáruházakat böngészek, közben messze élő barátaimmal váltottunk üzeneteket. Szóval, elütöttem az időt, de nem volt olyan kellemes itt kint, mint például otthon lehetne. Bár le kellett hűtenem a fejem, mert a puha ágyam érintése megegyezett azzal, amiben keltem az ominózus éjszaka után, mikor magamévá tehettem ittas állapotban álmaim nőjét, aki egyben a rémálmaim főszereplője is. Sosem volt velem kedves, gúnyolt, megalázott, aztán hirtelen ágyba bújt velem, ami teljesen zavarba ejtő volt nekem, mert semmit sem értettem belőle. Azt tudtam, hogy jó volt vele, de nem tudom ilyenkor mi a következő lépés. Kellene beszélnem vele erről? Vagy hallgassak és tegyek úgy, mintha nem vágynék minden szegletére azóta erősebben? Felpillantottam a sötét járdára telefonom képernyőjéről, nem sokat emeltem fürkészésemen, de legalább nem károsulnak retináim a folyamatos elektronikai kivetítő által szórt fénysugarak miatt, amik talán át is mentek az infrán, magyarul nem egészségesek. El is bambultam, csak arra tudtam gondolni, milyen jó lehetne most az eperszőke istennőm közelében tartózkodni, főleg, hogy már tudom, milyen íze van ajkainak, milyen íze van egyéb testrészének. Hallhattam kéjjel töltött nyögéseit, amiket csak én okoztam, büszke voltam magamra, emlékszem. Viszont kizökkentem, mikor egy szakadást hallottam, és csak remélni mertem, nem valami testrész volt, mert elég csúnyán hangzott. Felkaptam a fejem, és csak pislogva néztem, ahogy az árucikkek a földre esnek, beterítve a koszos járdást. Fel sem fogtam, kellett pár pillanat, mire felpattantam és már rohantam is oda segíteni, közben elrejtettem telefonom a zsebembe. - Hadd segítsek! - kértem, miközben leguggoltam, és karjaimba kaptam pár dolgot, próbáltam nagyobbakat és nehezebbeket, azokat én jobban elbírom, mint ő. - Mi történt? Rossz zacskót adtak, vagy régi volt? - érdeklődtem, mert csak úgy random nem szoktak szétszakadozni, valami oka biztos volt, például az is, hogy a keze szívénél volt, mikor odafordultam. Szívroham, vagy mi a fene?
Ez az egész -A dolog néhány hete kezdődött, még év elején. Nem tudom, hogyan és miért, és, hogy ki küldözgeti, de nem árt elővigyázatosnak lenni vele, mert minden hol ott van, és mindannyiunkat figyeli. Olyan mintha egy akváriumban úszkálnánk, neki csapódunk a falnak, aztán egy másik irányba kezdünk úszni, kiutat találunk, de mégse, újra falnak csapódunk. Kezd ebből elegem lenni, nem merünk szólni senkinek se, mert az a titokzatos személy (vagy talán személyek?) minden titkunkat tudja, és ha azok kitudódnának, lőttek a rendes életünknek. Bizonyára Alisonnak si köze lehet ehhez az -A dologhoz, de annak már egy éve lassan, de mégis mi történt Alisonnal? Elrabolták? Megölték? Nem tudjuk, a rendőrség még mindig rajta van az ügyön, de mégis rossz belegondolni, hogy miken ment/megy keresztül most Ali. A hideg is kiráz. A szakadás felkelti a fiú figyelmét, aki készségesen is jön segíteni. Furcsa, a legtöbb fiú nem ilyen. Természetesen elfogadom a segítégét, és vele együtt veszem fel a olgokat, de a fiú annyira kedves, hogy a nehezebb dolgokat veszi el. Elmosolyodom rajta, miközben néhány pudingot veszek fel, de hmar lefagy az arcomról a vigyor, mikor megkérdezi, hogy mi történt. Elmondjam neki? - Lehet, hogy kicsit sok mindent vettem. Lehetséges, hogy a tej zsírtartalma miatt? - nem, nem mondom el neki, csak veszélybe sodornám. - Am, Hanna Evans. - nyújtanám a kezem, de a fiú keze tele van, ezért csak biccentek. - Segítesz elvinni a házamhoz? Kapsz pisztáciafagyit!
by 
||