Kótyagos a fejem, nem tudom megemelni, olyan, mintha ólomsúlyok nehezednének rám, pedig én nagyon igyekszem megemelni, de nem sikerül. A tegnap estéről emlékfoszlányok ugranak be, olyan dolgok, amikről nem tudom pontosan hogy és mikor történtek, de biztosan megtörténtek, hiszen emlékszem rájuk. Karjaimat megemelve igyekszem nyújtózkodni, de felfelé az ágytámlát érem ez pedig annyira nem tetszik, így hát oldalra próbálom meg ugyanezt, de akkor meleg testbe ütközik a bal kezem. Ez jó jel, nem egy hulla mellett ébredtem, ami már most előnyt jelent. Fejemet borzasztóan lassan fordítom felé, még a világ is forog, ahogy arra pillantok, egy ideig kettőt látok a tarkójából is, a hányinger fog el, de lenyelem, fontosabb dolgom van, mégpedig az, hogy megtudjam ki is az, aki mellettem fekszik.
Alkaromra támaszkodom, úgy emelkedem meg, hátha látom az arcát, de semmi. A nap a szemembe süt, hiszen eddig azzal szemben aludtam, de megfordulva pont látom, és szinte vakít a fénye. Próbálok átlátni a fényfüggönyön, de eltart egy ideig mire kiveszek apró vonásokat, ez se sok, hiszen még a profilja egésze sincs meg, csak kissé fitos orra, hosszú szempillái, és álla karakteres vonala. Ettől függetlenül nekem ez mind épp elég ahhoz, hogy felismerjem ki is fekszik mellettem. A szívem kihagy egy ütemet, és bevallom egy pillanatra a szégyen fut át rajtam, nem azért, mert nem kedvelem a srácot, hanem, mert korábban én voltam az, aki levegőnek nézte, és aki kiröhögte minden egyes alkalommal mikor meglátta. Aztán felcseperedett, kinőtte az általános iskolát, és most, az egyik legjobb pasi lett, pedig nem egyel találkoztam.
Olyan halkan mászom ki az ágyból, mint még eddig soha senki mellől, a szoba nem ismerős, így biztos vagyok abban, hogy ez nem az én lakásom, így a házibuliról, nem hoztam haza magammal, viszont nem tudom kinél vagyunk. Nincs gát, kitalálok én bárhonnan is legfeljebb hívok egy taxit, csak meg kell találnom a ruhadarabjaimat, amik úgy látom, az egész szobában megtalálhatóak. Az első amit kiszúrok az a felsőm, az egyik szekrényről lóg le, így óvatosan felülök az ágyban, és megfordulok, lábaim a padlót érintik puhán, hangtalanul, mint egy macska, majd elsétálok a szekrényig. Nem zavar meztelenségem, nem szégyellem magam, de nem mondom, hogy nem igyekeznék eltakarni magam, ha véletlenül felébredne a tegnap esti partnerem.
Lassan összeszedem minden ki cuccomat, de nem merem a szobában magamra venni, félek, hogy túl hangosan tenném, így átmegyek a fürdőszobába összeszedni magam. A tükörbe nézve hajam kócosabb, mint valaha, eperszőke tincseimen még az sem segít, hogy ujjaimmal átfésülöm őket, a sminkem már felismerhetetlenségig elkenődött arcomon, de nem foglalkozom vele. Gyorsan öltözök fel, majd hideg vízzel arcot mosok, viszont mielőtt kimegyek még visszapillantok a szobába, ahol ugyanúgy alszik a férfi, ahogy otthagytam, bár szívem nincs lelépni mégis megteszem, nem láthatja meg senki, hogy vele töltöttem az éjszakát. Gyorsan lépdelek ki az ajtón, majd leszaladok a lépcsőn, de az egyik ébredőbe botlok, majdnem el is esek úgy neki ütközöm.
- Minden rendben van? - pillantok rá, de persze nagyon nem úgy tűnik, mintha bármi is rendben lenne, de ezt hangosan nem mondom ki, csak várom, hogy válaszoljon. Szavakat nem kapok, csak a feje ingatását, így megfogom a karjánál, és bevezetem a konyhába, ahol kutakodni kezdek, és pont, mint nálunk, itt is találok egy doboz fájdalom csillapítót, Kipattintok egyet a bubijából, majd a srác elé tolom egy pohár vízzel.
- Vedd be szépen - utasítom, ellentmondást nem tűrök, mindig is biztos tudtam lenni az ilyen helyzetekben, és gyorsan is döntöttem, míg más végiggondolta egyszer, én már cselekedtem is. Megvárom, amíg beveszi, aztán újra belé karolok, hogy a nappaliba elkísérjem a kanapéig.
- És most aludj kicsit, jót fog tenni - még be is takarom, és maradnék, míg elalszik, de hangokat hallok az emeletről, és valaki túl ismerős hangon köhög, így gyorsan kiviharzok, épphogy nem csapom be magam mögött az ajtót. Meg kell vele egyszer beszélnem, de az nem ma lesz.
by 
