példaértékű. komolyan. támogatnak mindenben, mindig mellettem állnak, és büszkék rám. perzse ehhez az is hozzátartozik, hogy soha semmit nem csinálok, amivel szégyenbe hozhatnám őket. apa a környék egyik legjobb ügyvédje, anyánál jobb partykat meg nem sokan szerveznek, szóval a mi családunk tényleg annyira idilli, amennyire annak tűnik. a nővéremmel néha összeveszünk, de hát.. ez a testvérek dolga, nem?
Play by
Selena Gomez
Csoport
Badminton diák
usernév: V.◆ tapasztalat: 10+ év ◆ multik: nope
Életem története
Olyan hamar véget tud érni egy álom. Elég egyetlen ballépés, a szó szoros értelmében, és minden összedől, mai eddig az életet jelentette. Nem marad más, csak a szenvedés, az a mérhetetlen üresség, amit nap, mint nap érzel, mikor az agyad tudja, a felemás korláton kéne lenned, vagy melegíteni a talaj gyakorlatokra, vagy futni… Mégis, az egyetlen, amit teszel, hogy beleülsz a kerekes székbe, és hagyod, hogy a szüleid a klinikára cipeljenek. Nézed az embereket, akik még csak nem is palástolják a szánalmat, ami kiül az arcukra, és már-már látod rajtuk, mit gondolnak, miért kerültél abba a székbe. Leszámítva azon ritka egyedeket, akiknek van némi fogalmuk arról, ki is vagy. Hogy konkrétan egy hajszál választott el az olimpiától, hogy egy bizonyos berken belül te már letettél valamit az asztalra, hogy szerepeltél pár újságban, amit a legjobb esetben is csak átlapoznak, a benne lévő cikkeket el már nem olvassák. Mert végül is te csak egy tornász vagy, semmi több. Sokan csak a feszülős ruhát látják rajta, azt a tökéletes alakot, amiért te nap, mint nap küzdesz, és amit nem szabad elhanyagolnod. És mikor valami csoda folytán kitalálnak egy versenyre, csak pislognak azon, hogy miket művelsz te ott, de az soha még csak eszükbe se jut, mennyi izzadtság cseppedbe kerül az, amivel elkápráztatod őket pár percre. Hogy arra a pár percre tettél fel mindent, hogy amiatt keltél hajnalban, kínoztad magad különbnél különb kajákkal, hogy megölted a szociális életed, mert más soha nem számított, csak az, hogy különböző szereken remekelj. Hogy teljesen elkötelezted magad, és kimondhatatlan nevű embereket tartottál példaképnek, míg az aktuális trendekkel képben sem vagy….
Azt bezzeg, ha hibázol, mindenki tudja. A híradók zengik, sokszor lassítva szembesítenek a saját bénázásoddal, ami benned csak a tört forgatja meg. Velem sem volt ez másképp. Semmi új a nap alatt, ha azt vesszük. Az én Wonderlandemben ez várható volt, ha sokáig süt a nap, szinte várható a vihar… Csak megcsúszott a kezem. Ennyi történt, de akkorát zakóztam a felemás korlátról, hogy a térdem bánta az egészet, szilánkosra tört. Szenvedtem, sírtam és úgy voltam vele, most már vége az életemnek. Mindenki így van, aki olyan hirtelen találja magát a személyes poklában. Aztán… aztán úgy döntöttem, hogy francokat. Nem fogok beállni a sorba, és lehúzni mindent a wc-n, amit eddig letettem az asztalra, inkább ringbe szállok, és megmutatom, hogy nincs lehetetlen. Ma van az utolsó nap. Csak azért ülök be a tolószékbe, hogy ingyen parkolhassunk közel, de Isten legyen rá a tanúm, kifelé már a két lábamon jövök…. És így is lett. A papírok aláírva, az orvosok hivatalosan is levették rólam a kezüket, s még az életem is megtarthatom. - Clover, szia – Stella őszintén meglepődik, mikor az edzőruhámban talál a termünkben. Mázli, hogy a Badminton vezetősége lát bennünk valamit. Bár panaszuk nem lehet, több díjat adtunk a sulinak, mint a focicsapat, és nem… ennek ellenére sem vesznek minket komolyan. - Szóval tényleg felépültél – érződik a hangján, ő ettől nincs annyira elragadtatva, de mit sem törődök ezzel. Formába kell hoznom magam, és ebbe nem fér bele a bájcsevej. - Fel. Remélem, kiélvezted a pillanatokat – egy bájos mosolyt azért csak küldök felé, hogy biztosítsam arról, több ilyen nem lesz mostanában. A kettős szaltó megy… trambulinon, de megmondták, nem szabad mindent egyszerre, szép fokozatosan kell újra hoznom a formám. - A területin már indulok én is… idén már nem lépsz a helyemre… - közlöm vele csak úgy mellékesen, mert feleslegesnek érzem, hogy tévhitekben ringassam. Stellával amúgy is nagy port kavarunk, nem csak itt, a termekben, a folyosókon, az étkezőben is. Nem utáljuk egymást, mert nem, de a rivalizálás megy… viszont kulturális keretek között, ami bizonyítja, hogy többek vagyunk a szomszédos suli diákjainál. Nálunk nem játszik a hajtépés, és nem kezdjük ki egymást hobbiból. Abban versengünk, amiben jók vagyunk, és ez amúgy még ösztönző is.
Kedves Clover! Először is hadd mondjam el mennyire imádom a PB-det, és hogy mennyire örülök egy újabb diákomnak. Nagyszerű előtörténetet rittyentettél ide nekünk, átjött a céltudatosságod és határozottságod, az pedig példaértékű, hogy nem adtad fel az álmodat, hanem harcolsz érte. Az ilyen személyekből van szükségünk erre a Földre. Remélem, most már teljesen felépültél, mert mi, tanárok, igazán büszkék vagyunk a teljesítményedre. Egy szó, mint száz: elfogadlak, foglalózz és irány a játéktér meg egy jó kis irodalomóra.
by 
