Mentségemre legyen mondva, én nem szoktam erre járni, de most kivételes alkalmakat élünk, és egy cikkem bukik rajta, ha nem teszem be a lábam ebbe a lebujba. Kezdem egészen élvezni ezt a firkászósdit, bár számomra még most sem több puszta időtöltésnél. Valahogy nem érzem, hogy ezen a melón múlna az életem, ellentétben a munkatársaimmal. Viszont lerántani a leplet, meg pár szóval eltaposni valaki karrierjét, na ezt azért örömmel teszem. Most is a helyi egyik nagy alakot spéciztem ki, és meg sem lepődök azon, hogy lesz kép arról, csalja az asszonyt, az arcára volt írva, hogy nem képes megmaradni a seggén. Persze nem okolom teljesen érte, azt vallom, hogy senki ne csodálkozzon, ha a pasi félre lép, ha egyszerűen nem tesz semmit azért, hogy még csak meg sem forduljon a fejébe. Tényleg megtartani őket a nehéz feladat, bár erről van a legkevesebb fogalmam, még nem találtam senkit, akit érdemesnek tartottam volna arra, hogy gyökeret verjek mellette, és amíg nem is találok, addig sem hagyom senkinek, hogy pórázt aggasson a nyakamba. - Héj, Tündérke, téged mi szél hozott ide? - ordenáré hang, piától bűzlő szájszag, és az már-már elkönyvelhető izzadtság, ami átitatja a pólóját. Szuper, kifigyelt az egyik törzsvendég. Ezzel alapjáraton nincs is gond, de amikor a fenekembe markol, kezem reflexből kúszik hátra, és olyan erősen szorítok rá az ágyékára, hogy a baromja felnyög és már görnyed is előre. - Folytasd seggfej, és levet csavarok belőle - hangom szokatlanul hűvös, már ahhoz képest, amilyen ártatlan arccal áldottak meg. - Bár... ahogy elnézem, csak egy-két cseppet - húzom el a szám teátrálisan, majd még utoljára jól megszorítom, aztán engedem el. A többi kocsmatöltelék meg röhögni, meg hujjogatni kezd, ez a része viszont már nem érdekel, a pulthoz lépek, hogy Martinit kérjek magamnak, majd a sarokban lévő padhoz sétálok az itallal, és helyet foglalva ott, várom, hogy megérkezzen a delikvensem.
by 
