Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
Latest topics
Hyun & Alex - Bad day
------------------------------
by Kwon Hyunwoo
Csüt. Aug. 17, 2017 10:56 pm

Shadowhunters
------------------------------
by Vendég Csüt. Júl. 13, 2017 10:53 am

Secret diary
------------------------------
by Adrian B. Lyon
Szomb. Május 27, 2017 11:13 am

Jerry && Adrian
------------------------------
by Adrian B. Lyon
Csüt. Május 25, 2017 8:04 pm

Sorin & Jaxen
------------------------------
by Jaxen D. Ford
Hétf. Ápr. 24, 2017 6:37 pm

Hyun & Alex - Elzárás
------------------------------
by Alexander Yang
Szer. Ápr. 19, 2017 12:41 am

Silhouette FRPG
------------------------------
by Hanna Evans
Hétf. Ápr. 17, 2017 8:22 pm

Marvel-Universe Frpg
------------------------------
by Vendég Szomb. Ápr. 15, 2017 11:55 am

Princess and Alien ~ What the fuck are we doing?
------------------------------
by Adrian B. Lyon
Hétf. Ápr. 10, 2017 9:35 pm

Top posters
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Nincs
A legtöbb felhasználó (25 fő) Hétf. Ápr. 25, 2016 8:31 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Wayne Leinster

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég


avatar

Darling, my name is
Vendég

TémanyitásTárgy: Wayne Leinster   Szer. Május 04, 2016 9:26 pm


Wayne Leinster
   

Becenév
-
Születési hely, idő
Bristol ; 1984.02.29
Foglalkozás
Tartalékos katona, Testnevelés tanár(Badminton College)
Családi állapot
Házas(válófélben)
Kapcsolat a családdal
Viharos...
Bár, a szüleimmel, és a húgommal azért továbbra is jól megvagyunk, s nagyon jól esik a támogatásuk. A feleségem hozzátartozóival már közel sem ilyen rózsás a helyzet.
Play by
Andrew Lincoln
Csoport
Badminton tanárai
=) ◆ Húha.... ◆ -
Életem története
Órák óta ülök ebben a kávézóban az üres jegyzetfüzetem felett, s az egyetlen ami változott, az a poharam tartalma. Szó szerint csak ezeket a sorokat vetettem eddig papírra, de valahol el kell kezdeni, nem igaz? Enid szerint...vagyis, az ügyvédem szerint nagyon fontos gondolatban visszatérni, és megkeresni azt a pontot, ahol elromlott minden, és ami miatt minden rosszra fordult. Valahol olvastam, hogy néha azt könnyebb kiírni magunkból. Nos, eddig nem tűnt túl könnyűnek, de majd kiderül...
Kate-el, a feleségemmel még a középiskolán ismerkedtünk meg. Nem tudom, más sulikban mi a helyzet, de nálunk akkoriban borítékolható volt, hogy az igazgató évnyitó beszéde alatt valaki rosszul lesz, s ki kell kísérni a friss levegőre, ahonnan aztán nem kerül elő aznap már többé. Őszintén nem rémlik, mit csináltunk a haverommal az udvaron, ahelyett, hogy mi is bent lettünk volna, s biztosan elfelejtettem volna az egész napot már rég, ha nem történetesen akkor látom őt először. Emlékszem, ahogy először bukkant ki a feje a nyíló ajtón, miközben egy nála kétszer nagyobb srácot támogatott, pár lépés után már az én segítségemmel. Leültettük a hadirokkantat egy padra, és beszélgetni kezdtünk...valamiről. Elképzelésem sincs, hogy miről, de rengeteget nevettünk mind a ketten, szegény haverom szerint állatira idegesítőek voltunk. Vagy fárasztóak? Akárhogy is, egy hónappal később egy pár voltunk, és egyszerre az az iskola egy vidám hely lett, gyakorlatilag alig vártam, hogy visszatérjek oda minden nap, majdnem annyira, mint azt, hogy a nap végén lelépjünk onnan. Az utolsó két év az érettségiig szinte elrepült, s úgy terveztük, ha azon túlesünk, összeköltözünk, valami kis albérletbe, félúton az egyetemeink közt, de aztán kiderült, hogy ha ezt betartanánk, valahol a tengerben kéne laknunk...
Hónapokon át gondolkodott rajta titokban, de végül elfogadta az ösztöndíjat, és Párizsban tanult tovább, én pedig...Nem túlzás azt állítani, hogy rosszul fogadtam a dolgot. Fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal, s egy hirtelen ötlettől vezérelve követtem a legjobb barátom, aki miután egyik főiskolára sem vették fel, csatlakozott a hadsereghez. Akkoriban annyira apatikus állapotban voltam, hogy tényleg csak az első izzadságfürdőben eltöltött nap után fordult meg a fejemben, hogy biztosan jó ötlet ez? Hogy mást ne mondjak, ezek után nincs más választásom, mint a leghalálosabb katonává válni, akit valaha látott a Brit birodalom, mert az apám tuti meg fog ölni...
Mindig is sejtettem, hogy a filmek nem adják vissza elég élethűen az élményt, ami a hadseregben vár ránk, de csak félig lett igazam. A fekvőtámaszmontázs nagyjából stimmelt, arról viszont senki sem szólt, hogy kell majd foglalkoznom az egyenruhámmal. Makulátlan tisztaság, és ránctalanság az alap, ha reggelizni akar az ember, annak pedig jaj, akinél megsérül az anyag! És ha ez mind megvolt, mehetünk felmosni. Majd valamivel később, amikor már tapasztaltabbak lettünk, megengedték, hogy szétszedjük a fegyvereket, és azokat is kipucoljuk, végül pedig ugyanezt a járművekkel is. Konkrétan volt egy olyan érzésem, hogy mindegy hová kerülünk, mi takarítani fogunk. Szokás szerint ebben is tévedtem, Afganisztánban még egy zoknit sem kellett kimosnunk soha...Juhé..?
Mindössze négyszer hagytam el Bristol városát az előtt. Ebből egyszer magzatként. Az országon kívül sosem jártam, mielőtt Afganisztánba repültünk volna a sereggel, szóval érthetően nagy csomókban állt a gyomrom még jóval az után is, hogy a gép földet ért. Minden esetre kár volt aggódnom, az egységünkből mindenki többé kevésbé megúszta a kalandot, s éles harci helyzetben is csupán kétszer voltam abban az országban. Az első fél percig sem tartott, mire fedezékbe húzódtunk már véget is ért, s igazán a mai napig nem tudom, ki lőtt akkor kire. Én biztosan nem. A második balhéra éveket kellett várni, s addig egészen nyugodt életünk volt a körülményekhez képest, még azt is mondhatnám, hogy beilleszkedtünk, amennyire lehetséges. A helyiek is kezdtek hozzánk szokni, s egy idő után már végig is tudtunk menni úgy az utcán, hogy nem nem vágták a  fejünkhöz az összes olyan arab szót, aminek azóta tudom a jelentését. A parancsnok szerint nagyrészt azért is volt könnyebb dolgunk, mert az angol katonákat nem utálják annyira. Kétlem, hogy ez igaz lenne, de tény, hogy a kabuli látogatásunk alkalmával hihetőnek tűnt ez az elmélet...
Késő délután kaptuk meg a hírt, hogy ki kell segíteni a jenkiket a fővárosban. Eredetileg úgy volt, hogy csak ki kell kísérni egy haditudósító stábot a szállásáról, majd biztosítanunk kell néhány utcát, amíg megérkezik az erősítés, akik majd harcolni is fognak, mi pedig maradunk a kispadon, jó messze a küzdelemtől. Természetesen nem jött össze a dolog. Egy pokolgép tönkretette az első kocsit, s csak a szerencsén múlott, hogy nem vitte le a sofőr lábát is. Tűzet nyitottak ránk, a támadóink egy szemközti bérházból támadtak, s akkor úgy tűnt, minden ablakban könyököl egy orvlövész. Itt találtak el egyedül a szolgálat alatt. Csupán pár pillanat telt attól kezdve, hogy éreztem a becsapódást a mellkasomon, s a tompa fájdalom elkezdte átjárni a testem, addig, amíg rájöttem, hogy a páncélom felfogta a golyót, de ez is elég volt ahhoz, hogy leperegjen előttem az egész életem. A sebesültünket sikerült fedezékbe húzni, s igazándiból itt megállhattunk volna, de eddigre már nagyon dühös voltam. Kilőtt gránátjaink robbanásába beleremegett az egész környék, s mielőtt még elült volna a por, és szilánkfelhő, a páncélozott csapatszállítóval behajtottunk a hotel főbejáratán. Itt találkoztam újra Kate-el, kinek látványa majdnem annyira letaglózott, mint a golyó pár perccel előtte, viszont az idő nem volt éppen alkalmas nosztalgiázgatni. Ahogy betereltem a civileket az APC-be, már robogtunk is ki, teljes sebességgel. Az ellenség lövedékei úgy kopogtak a jármű tetején, mintha valami meglehetősen agresszív viharba kerültünk volna, de kárt nem tudtak tenni benne, így a nap végén újra megkönnyebbülten sóhajthattunk fel mindannyian, ezt is túléltük, és a stáb tagjai is mind hazamehettek.
Egy évvel később én is visszatértem Angliába. Úgy volt, hogy a kishúgom jön értem a bázisra, de az utolsó pillanatban le kellett mondania, s mivel a szüleink sem voltak éppen a városban, úgy nézett ki egy nagyon hosszú, és unalmas buszozás vár rám, de persze mikor fordult elő ebben az irományban, hogy a dolgok a terv szerint alakulnak? A kapuban rám váró Kate minden esetre legalább kellemes meglepetés volt. Pontosan olyan gyönyörű volt, mint amikor utoljára láttam...mármint a gimiben, nem a háborús övezetben. Furcsálltam, hogy honnan tudja, mikor érkezem, és melyik katonai reptérre, de végül letudtam azzal, hogy talán mégsem véletlenül lett oknyomozó riporter. Azt mondta azért jött, hogy köszönetet mondjon. Természetesen nem volt ellenemre a dolog...
A következő pár évben ő bejárta a világot, én pedig látogatást tettem Irakban is, de azért igyekeztünk összefutni legalább 2 havonta egyszer. Sosem tartottam jó ötletnek a párkapcsolatot, de ezek a munkák mellett másra úgysem lett volna esélyünk.
Három évvel később összeházasodtunk. Ha cinikus lennék azt mondanám, minden, a valóság azonban ennél is rosszabb. Amíg ritkán láttuk egymást, minden idilli volt, ám attól kezdve, hogy mindketten  olyan munkát vállaltunk, amihez nem kell állandóan távol lenni, és összeköltöztünk, szinte állandóan veszekedtünk. A külvilág felé nem mutattunk semmit, de otthon bizony folyton állt a bál, amit végül mindig látványos kibékülés követett...vagyis, majdnem mindig.
Egyik nagyobb veszekedés után a szokásosnál is hosszabb csend állt be közénk. Úgy tűnt mindennek vége, és amikor mégis megcsillant egy kis reménysugár, hogy talán ezúttal is tudjuk rendezni a dolgot, egyszer csak arra értem haza, hogy a kulcsom már nem jó a zárba.
Még nem tudom, pontosan mi lesz ebből, de hogy ezt már nem fogjuk helyre hozni, abban sajnos egészen biztos vagyok. Nem lesz egyszerű menet az biztos...




A hozzászólást Wayne Leinster összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Május 29, 2016 10:37 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

badminton diák


avatar

Darling, my name is
• hozzászólások :
82
• kor :
20
• tartózkodási hely :
bristol •
• foglalkozás :
diák •

TémanyitásTárgy: Re: Wayne Leinster   Kedd Május 10, 2016 5:19 pm

Gratulálunk, elfogadva!
Szép délutánt Wayne! Smile

Látom kijavítottad azt az aprócska hibát, amit találtam, így a tökéletes karakterlapodban nem találtam több kivetnivalót. Nagyon tetszett, csodásan írsz, s összeszedetten. Tetszik, hogy a karaktered nem egy tipikus tömeg, amit már a play by is elárul. Enid már biztosan vár, ahogy láttam a kezdőt is megírta már neked.Smile Kíváncsi vagyok mi lesz veletek és a feleségeddel is.
Üdvözöllek köztünk, el vagy fogadva! Smile
Foglald le az arcod, s mivel a tanárok csoportját erősíted, ezért arra is kérlek, hogy a tantárgyad is foglald le.Very Happy Jó játékot!

_________________



Damaged people are dangerous.They know they can survive.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Wayne Leinster
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Tim Drake-Wayne/Robin
» Conrade Wayne

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
• life is a party :: Archívum :: Archivált karakterlapok-
Ugrás: