Agona Richards

Agona  Bo Reum Richards

Az élet nem egy tündérmese. Ha éjfélkor elveszíted a cipőd, egyszerűen részeg vagy.

A gép előtt poshadva és az ölemben ülő fehér bundájú cicát szórakozottan cirógatva gondolkoztam azon, hogy mi is lehet a kapuzárási pánik. Talán nem éppen ez volt a megfelelő módja annak, hogy megtudjam, elvégre előttem az internet által feltárható csodás világ, ami tökéletes információkat rejthet a témáról, de én mégsem próbáltam meg egyet sem keresni magamnak. Miért tenném? Hiszen nekem egyértelműen nem kapuzárási pánikom van, az inkább a negyvenes férfiakra jellemző, akik valami ismeretlen oknál fogva hülyülnek meg egyik pillanatról a másikra, ennek pedig következményeképp elhagyják a családjukat, vagy minimum becsajoznak. Összeszednek valami fiatal ribancot, akik magasról tesznek a család szent fogalmára, lelépnek a pasival a pénze és a kocsija miatt, közben pedig abban reménykednek, hogy a férfi hamar kinyiffan, ennek köszönhetően pedig minden pénzük az övép lesz. Nem hiszem, hogy ez a probléma nálam fennállna majd, sőt szinte biztos vagyok benne, hogy soha nem lesz ilyesmi gondom. Nekem inkább a kapunyitási pánik a problémám. Itt vagyok majdnem harminc évesen és még nincs senkim? Még nem vagyok házas? Ez felettébb kezd ciki lenni főleg azért, mert amúgy semmi probléma nincs velem. A bájos stílusom lehengerlő, az arcom gyönyörű, a testem akár egy pornósztáré. Akkor meg hol a baj? Miért vagyok még egyedül? Ja igen. A karrierépítési mánia és a magas elvárások miatt. Talán túlságosan komolyan vettem eddig a férfikérdést, s holott nem vagyok kurva, tökéletesen megelégedtem a barátság extrákkal kapcsolatokkal. Hiszen ki vagyok én, hogy csak úgy odaadjam magam valakinek? Szabad vagyok, akár egy madár, tökéletesen szabad és a szárnyaim letörhetetlenek. Talán túl sokáig élveztem a fiatalságom, talán túlságosan nagy kanállal habzsoltam az életet. Talán nem cselekedtem jól, de most boldog vagyok, nem? Boldog vagyok a biztos állásom miatt, ami talán nem hoz sok pénzt, de épp eleget ahhoz, hogy ne legyenek anyagi gondjaim. A hónap végén talán kissé ki vagyok centizve, nem tudok félrerakni, de mégis miért gyűjtenék bármire is, ha fekete lepelbe burkolózva a színpadra állhatok minden este, és a közönség csak nekem tapsol? Ez a boldogság, nem? A tökéletesen sima, fekete bársonyként ragyogó sötétség, ami körülöleli a testem, amin olyan gyönyörűen csillog a fényben. A színtelenség, a lyuk, amiben annyira csodásan tükörződnek vissza a fények, hogy szinte fáj ránézni. Talán puhának, hívogatónak tűnhet, de sajnos a színe ellenére annyira vakító, annyira erősen csillannak meg az apró, szikraszerű fények, hogy az embernek bántja a szemét, megvakul tőle, és nem veszi észre a szakadékot. Mert a boldogság ilyen. Szakadék vár mindig a végén
És ezzel már meg is válaszoltam a saját kérdésem. Talán nem vagyok teljesen boldog. Hiszen ha egy hatéves, helyes copfokkal rendelkező kishölgynek tesszük fel ezt a kérdést, ő minden bizonnyal azt feleli majd, hogy vattacukor íze van, a tökéletes rózsaszínben játszó kis buboréknak. A hat éves még naiv, és csak annyit lát a világból, amennyit az és az őt körbevevők engednek. Én már nem vagyok hat éves. Huszonnyolc vagyok, és kurvára szükségem lenne egy forró zuhanyra, mert az ablakon olyan hideg szél fújt be hirtelen, hogy azt hittem lyukat fúr a csontjaimba. Már éreztem ahogyan azok milliónyi kis porszemmé alakulva folynak el velem, és a fene nagy boldogságommal együtt.
De talán a friss szellő néha képes új kezdetet hozni egy meggyötört, talán már szánalmas életbe; Hiszen ekkor találtam meg a célpontot! Igen, a merengésem pár percét nem a kikapcsolt számítógép monitorának szenteltem, hanem egy társkereső oldalon próbáltam megtalálni az igazit. Ami talán az ideális típusom lehet. Nem mondom, hogy nem vagyok felszínes, hiszen jómagam is szívesen szórnám a pénzt, amit a város kis színháza és a tanári állásom nem tesz lehetővé, de még mindig nem fogytak el a fegyvereim. Hiszen egy nő legfőbb fegyvere a szépsége, aminek az igazán jóképű férfiak sosem tudnak majd ellenállni. A csúnyácskák könnyedén, hiszen tudják, hogy esélyük sincs, viszont aki jól néz ki, annál más a helyzet. Nem is vártam tovább, elsőre rányomtam a „randira hív” gombra, mert a mai groteszk, de gyönyörű világban az ilyesmi már nem szégyen.