Egy újabb átkozott nap a Roundview gimiben. Igazából nincs bajom a sulival, mert nem olyan elit meg tandíjas anyám kínja, mint az a másik suli az utca túloldalán. Badminton vagy mi a neve. Mindig is itt éltem a környéken, de az intézmények nevét még mindig nem feltétlen tudom. S hogy mi ennek az oka? Az, hogy tojok rájuk magasról. Legszívesebben be sem mennék ma órára, de azt mondta a tesóm, hogy elvileg valami nagyon fontos vizsgát írunk, ami meghatározza a jegyünk mit tudjam én hány százalékát. Mikor ezt közölte velünk és jól képen röhögtem, hogy akkor még jobban kedvem lett lógni, de nagy nehezen rávett, hogy jöjjek be. Már most kijelentem, hogy maximum az első órára megyek be, aztán indulás az egyik közeli pubba sörözni pár haverommal. Mielőtt bemennék az épületbe megállok a parkos részen, ahová mindenki jár cigizni és beszélgetni, majd rágyújtok. Már nagyon hiányzott a cigi, utoljára tegnap este gyújtottam rá és akkor is muszáj volt végighallgatnom anyám papolását, hogy az mennyire káros és jobb lenne, ha letenném. Aztán megkérdeztem befejezte-e a mondandóját és rágyújtottam még egyre. Mindig az őrületbe kergetem ezzel. Leülök a fűbe és megpillantok magam előtt egy apró noteszt, felveszem, s rögtön elolvasom a rajta álló nevet. Tallulah Davies. Nem kell sokáig gondolkoznom, mire rájövök, hogy kiről is van szó. Alacsony lány, hosszú barna hajjal és szemmel. Odajár apámhoz, egyszer szinte elgázolt úgy rohant ki az irodából. Körülnézek hátha megpillantom az említett leányzót, nem telik sok időbe, s a látókörömbe kerül. Feltápászkodok az egyik kezemben a cigivel, másikban a notesszel, vállamon a hátizsákommal és elindulok felé. - Hé Davies – kiáltok rá, - valamit elhagytál. – Veszem elő a noteszt és meglógatom a fejem előtt. - Ha gondolod vissza is adhatom, de előtte el kell jönnöd velem a parkba egy cigire, majd a Gabriel's-be egy sörért – vigyorgok rá. Igazából nem tudom, hogy komolyan gondolom-e, de jobb társaságban cigizgetni, mint egyedül, s ha véletlenül sörözni is elkísérne, akkor nem kellene szólnom egyik haveromnak sem.
Tényleg túlreagáltam a múltkorit, pedig próbáltam megnyílni nem arra gondolni miért is ülök egy számomra idegen hapsival több, mint két órán keresztül. Kikapcsoltam az agyamat, arra akartam figyelni, amit a hapsi próbált átadni nekem de nem történt semmi. Eluralkodott rajtam a pánik és amilyen gyorsan csak lehetett levegőhöz kellett jutnom. És hiába sajnálom, attól még nem leszek jobban csak lejjebb csúszok a lejtőn, amin amúgy is elég az alján helyezkedem el. És hogy mi a legrosszabb az egészben? A fia. Nem is az egyik, hanem mindkettő, bár különösebben nem ismerem őket. A kezelés utáni napon olyan jól alakult minden, végre a barátaim sem kérdezgették kétpercenként, hogy mi jár a fejemben és milyennek érzem a mai napomat. És ennek szívből örültem egészen addig míg a fiatalabbik Groves oda nem jött hozzám. Egy percre elállt a lélegzetem, mert felismertem ezt az illatot. Ott volt az iroda előtt, ahonnan kifutottam a múltkor. Belé botlottam azon a napon és ez nagyon fájt, de amit utána tett az még jobban. Égett a bőr a pofámról mikor átnyújtotta a belépőkártyámat az épületbe, mert, hogy ott felejtettem a pszichológus apjánál. Nem akartam, hogy a barátaim megtudják dili dokihoz kell járnom, de nem tartott sokáig a titkom… Nos, azóta MÉG jobban odafigyelnek rám. Ha ez egyáltalán lehetséges… nem igazán hagynak egyedül, pedig néha vágyom a magányra. Otthon is félnek magammal hagyni, az iskolában is mindig körülvesznek és ez kezd nagyon kiakasztani. Nagyot sóhajtok. - Nem láttad a füzetemet? – húzom fel kérdőn az egyik szemöldökömet miközben a táskám legmélyebb bugyrait is feltérképezem. Nem lehet, hogy megint elvesztettem! Senki nem nézhet bele… - Ööö… szerintem odakint hagytad. – mosolyog rám Greg, az egyik barátom, majd mint pincsikutya követ vissza az előző helyünkre. Szívesen az arcába mondanám, hogy nincs szükségem gardedámra, de nem tehetem. Nem akarom megbántani, hiszen csak engem félt. Mikor kiérek szememmel a környéket pásztázom, próbálok figyelni a földön lévő tárgyakra míg egyszer csak megszólítanak. Ugyanaz a hang, és illat. Megborzongok. - Nem lehetne könnyebben lerendezni? – kiskutya szemekkel nézek rá. Nem sok kedvem van még egy Groves-sal időt tölteni. Elég az apjukkal. – Én megköszönöm lovagiasságod, te pedig átadod és mehetsz cigizni. Deal? – mosolygok rá kicsit kedvesebben, majd mikor észreveszem a mellettem álló Greg sürgető tekintetét meggondolom magam. – Inkább elmegyek veled. De akkor most kérem a füzetemet. – nyújtom felé a kezem és ha elfogadta az alkumat, akkor Greg felé fordulok. – Nem leszek egyedül, minden rendben van. Később beszélünk, oké? – adok két puszit arcára, majd a másik fiú felé fordulok.– Indulunk?
Tallulah Davies neve még új számomra. Emlékszem, amikor nem régiben nekem jött apám irodája előtt, elég heves volt, s megmosolyogtam csak a dolgot. Igazából nem ő az első, akivel így találkoztam nálunk. Édesapám nem lehet a legjobb pszichológus, elég sokan távoznak így tőle. Tally viszont más volt, emlékeztem az édes, apró termetű lányra a Roundview gimiből. Sosem a nagy szájáról vagy a karakán természetéről volt híres, inkább arról, hogy csendes és visszahúzódó. Én viszont a teljes ellentéte vagyok. A tanároknak fogalmuk sincs róla, hogyan kussoltassanak el órán, ahogy azt sem tudják, hogyan vegyenek rá arra az egyszerűnek tűnő dologra, hogy tanuljak. Sosem bírtam rávenni magam, hogy leüljek és akár elolvassam azt, ami a tankönyveimben van, ebből arra lehet következtetni, hogy a magolás sem az én asztalom. Mostanában egyre többet lógok a suliból, halvány lila gőzöm sincs, hogyan fogok továbbtanulni, de nem is izgat a dolog. Csak legyen már vége ennek a francos gimnáziumnak. A mai nap sem kivétel a többi alól. Mindössze annyi különbség van, hogy egyik haverom társaságát sem keresem, hanem egy még jobbat találok. Ki hitte volna, hogy pont annak a lánynak találom meg a füzetét, aki mostanában oly sokszor jár a fejemben? Ez valami isteni csoda lehet! - A könnyebb nem megoldás - vigyorgok rá féloldalasan. Ezt a játszmát megnyerem és velem tölti a napot, nem fogadok el nemet. Ha mégis nem úgy válaszolna, ahogy én azt elvárom, akkor követem egész nap, míg be nem adja a derekát és nem kapja vissza a füzetét tőlem. - Na legyél egy kicsit kedvesebb, példát is vehetnél rólam! - jelentem ki elégedetten. Próbálom kizárni azt a nyomorékot, aki ott áll mellette, de egyszerűen nem megy. Ő mit keres ott? Ki a halál hívta ide? Én nem az is száz. - Ezt már szeretem - mosolygok rá készségesen és átnyújtom neki a füzetét. Eléggé böki a csőröm az a két puszi a másik srácnak, de nem teszem szóvá. Enyém az egész nap ezzel a gyönyörű lánnyal, aki valamilyen okból kifolyólag apámhoz jár, s ez igazán figyelemfelkeltő dolog. - Persze Tallyka, első lógás? - kérdezem, majd elindulok a sulival ellenkező irányba. Hmmm mégsem lesz rossz ez a mai nap.
by 
