Mennyire sablonos lenne a születésemnél kezdeni, mi? Hát, akkor legyünk sablonosak. Megszülettem. Én voltam a harmadik gyerek, ugyanis van 2 idősebb bátyám is.
Káosz, őrült forgatag... Annyi minden történt az elmúlt sok-sok években, hogy ha akarnám, se tudnám összekaparni a felét se... Talán a legfontosabbakat.
Magányosan nőttem fel, pajtások nélkül. Magamnak való gyerek voltam, nem nagyon barátkoztam másokkal. Egy teljesen másik világban éltem, nem ott, ahol ők. Furcsaságaim miatt megpróbálták kikezdeni a türelmemet, és engem tenni az általános piszkálódás tárgyává.
Tizenkét évesen ültem először motoron. Ültem rajta úgy, hogy egyedül vezettem, és a sebesség iránti szenvedély azonnal lángra lobbant bennem. Túl fiatalon, tudom, de kellett. Jobb volt, mint felrobbantani egy petárdát a mosdóban, majd elsétálni, mintha semmi se történt volna. Sokkal jobb volt, mint bármely más élmény, melyet addig tapasztaltam.
Ügyvédnek, rendőrnek vagy orvosnak szántak. De inkább jogásznak, mert az sosem elég, egy családban jó, ha több van. Sok mindennek szerettek volna látni, de motor versenyzőnek semmiképpen se. Azzal megbarátkoztak volna, ha ez csak egy hobbi számomra. Ha néha elhúzok egy körre a városban. Azt nem bánták volna, de én… Tehetségemet még az újságok is megírták, junior versenyekre jutottam be. Sokan számítottak arra, hogy egyszer egy leszek a nagyok között, de… Elszámítottam magam. Hatalmasat estem.
Nyílt törés. Agyrázkódás. Hónapok a kórházban. Rehabilitáció.
A sérülések nyomai még mindig hegként rajtam virítanak.
Volt időm arra, hogy átgondoljam azt, hogy csak egy unatkozó kis gazdag ficsúr vagyok, akit csak a szülei pénze miatt istápolnak annyian. Megváltoztatott volna ez az idő, az esés, vagy csak most tört volna ki személyiségem az eddigi fogságból? Amit ez előtt tettem az pusztán előhang volt a nagy betűs élethez, melybe ezt követően belelendültem. Aztán apám elhajtott. Kidobott a házból. Első utam egyből a testvéremhez vezetett. Nem volt más választásom, egyetlen reményem ő volt. Hát ő pedig nyújtotta a segítő jobbot. Magához fogadott és még jobban összenőttünk. Éltem drogokkal is, fogyasztottam alkoholt, dohányoztam, de egyik szenvedélyem sem tekeredett bilincsként körém. És már sitten is ültem, a tesóm hozott ki onnan.
Vészhelyzetben ismerszik meg az ember igazán.
Akkor jön rá, milyen is valójában. Abban a pillanatban nem számít, minek hitte magát, minek akart látszani. Nem képes fenntartani a hazugságokat, az álcákat. S nem marad más, csak a meztelen valóság. Mások ugyanolyanok maradnak, mint előtte voltak.
Klausztrofóbiám van és nem is a legkisebb mértékűben… egyszerűen pánikrohammal társul, ha bezárnak épp a WC-be, egy szekrénybe, vagy bármilyen szűk helyre. Egész kicsi korom óta létezik és még nem nőttem el…el lehet ezt nőni? Ezt Brandon szépen ki szokta használni és ez miatt nő közöttünk az a bizonyos fal…az a frusztráltság és utálat… Az idősebbik bátyám pedig pont a Brandon ellentétje, szerencsémre… bár köztünk is vannak viták, de eddig egy egy falhoz vágásnál több még nem fordult elő….Eddig kettő nővel feküdtem össze…vagyis eggyel, a másik a legjobb haverom, az előző pedig a tesó exe…és megvolt. Kösz a figyelmet, de húzzá má!
Motorbalesetről megmaradt sebek:
-
jobb kar-
fej 
by 
Komolyra sikeredett az előtörténeted, nem volt benne semmi mosolyognivaló csak a puszta valóság. Sajnálom, hogy borultál, s sérülést szenvedtél, így ennek köszönhetően nem tudod folytatni a versenyzést, de remélem, hogy ettől még találsz valamit, amit majdnem ennyire szeretsz.