Igazából el sem hiszem, hogy újra velük vagyok, persze négyünk közül talán az egyetlen vagyok, aki akkor lenne igazán boldog, ha a szülők is lehetnének. De ilyen luxus nekünk nem adatott meg, és nekem is választanom kellett a szüleim és a testvéreim között, ami egyébként is aljas húzás volt, mert... te jó ég, ki tudna állást foglalni? Jó, a távozásom főleg hirtelen felindulásból kerekedett, s azt hittem, mára már bánni is fogom, de nincs így, épp ezért... lelkiismeret furdalásom is van. Nem akarok hazamenni, jó nekem itt. Arról nem is beszélve, hogy Ry elintézte, itt járhassam ki a gimit, ezzel is némán beleegyezve abba, hogy az amúgy is népes ház lakói közé tartozzak. És tényleg... még szobám is volt, mintha tudták volna, hogy jövök. - Elkísérlek, kapok kávét? - tűnök is fel szinte a semmiből Ry mellett, és vigyorogva pislogok fel rá, mert be kell vallanom, azért tanár húgának lenni mégis más. Azt már megszoktam, hogy több tekintet tapad rám a kelleténél, hogy sokszor minden egyes lépésemet figyelemmel kísérik, ahogy azt is, ez a legidősebb Graham miatt van, nem én érdeklem őket. Sőt sokan csak egy eszköznek látnak, amivel közelebb kerülhetnének a többiekhez, ha... ha nem lenne annyi eszem, és hagynám. Persze erről szó sincs, az éveknek köszönhetően már lazán kiszúrom, kinek vannak ehhez hasonló szándékai, és annak a közeledését reflexből hárítom, kivéve... - Képzeld, szereztem egy barátot. A takarítónő úgy megölelgetett, miután megtudta, hogy a húgod vagyok, hogy azt hittem, összeroppanok - kuncogok halkan, elvégre ez olyasmi, amit muszáj vele megosztanom, holott hallottam már hírét, hogy a testes nő gyengéd érzéseket táplál irányába. - Látod? Vele kellene randiznod, és nem lenne katasztrófaövezet otthon - hisz bár fogalmam sincs, mi folyik igazából, vak nem vagyok, és azt bizony látom, hogy van valami a levegőben. Közben persze kinyitom az irodájának ajtaját, miután játékosan oldalba löktem, s villámcsapásként ér a sípszót követő hang az üzenetrögzítőn. - Nem tudom, mivel beszéltétek teli Marissa fejét, de betelt a pohár. Ha nem akarod, hogy anyáddal menjünk érte, holnap felrakod az első vonatra - és lefagyok, és elfelejtem, hogy kell levegőt venni, mert apám hangja engem megrémít. Az ajkamba harapva hajtom le a fejem, s el is könyvelem, igaz a mondás, miszerint a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. - Had maradjak... kérlek... - csak suttogásra futja, még a szemem is behunyom, mert nem tudok az ő szemébe nézni. Nem érdemlem meg, hazudtam neki, de nem akarok hazamenni, akkor inkább megszökök.
by 
