Van az úgy, hogy az embert szólítja a szükség, mint most engem. Ez a szükség pedig a májam felől érkezik, és alkoholért kiált. Elhatároztam, hogy ma, ha tetszik Donnie-nak, ha nem, fogom és magammal cipelem. Dobtam is neki egy SMS-t, hogy van egy órája elkészülni, mert megyek érte. Vagyis gyalogolok, mert kizárt, hogy ittasan vezessek. Na meg be akarom tépetni a pia mellé, úgy meg pláne nem ülök volán mellé. Az idő meg csupán azért annyi, mert nekem is el kell készülnöm, és nem két saroknyira lakik a legjobb barátom. Legnagyobb bánatomra. Kivételesen megengedtem a vizet a kádba, és nem a tisztálkodás gyorsabb változatét választottam, köznyelven a tusolást. Ameddig töltődött a kád, addig kihúztam a fiókomat, ami az ágyam mellett volt, s kivettem belőle egy kisebb dobozt. Vigyorogva dobtam az ágyra, és csaptam fel a tetejét. A benne lévő kis zacskót is kinyitottam, amiből rögtön felcsapódott a jellegzetes illat. Beszívtam, már ez is cseszettül jól esett, és még hol van az este! Összekevertem némi füvet a rendes dohánnyal, és azért csinálom itthon, mert a kocsmában kitudj, hogy hányan másznának rám érte. Nem vagyok szeretetszolgálat. Készítettem pár szállal, amiket az üres cigis dobozba tettem. Visszapakoltam a dobozba a holmikat, amit visszatettem a fiókba. Közben elzártam a vizet is, s nem haboztam, hogy bele is üljek. A kiázás után szálltam csak ki, s kerestem egy normális göncöt. Ez egy szürke pólóból, egy sötétkék farmerből, és egy fekete cipőből állt. Egyszerű, nagyszerű, könnyen lekaphatóak. Vagyis na, hova gondolok. Zsebre vágtam a pénztárcám, a cigis dobozt, egy másik kis tasakot, a kulcsaimat és már indultam is. Mielőtt kiléptem volna a házból, elköszöntem az Öcésmtől, felkaptam a fekete dzsekim és indultam is. Kezemben a mobilom, mert ahogy ránéztem az időre, rájöttem, hogy egy kicsit késésben vagyok. Remélhetőleg Donnie nem akad ki, ha nem érek oda pontosan. Olyan húsz-huszonöt perccel később értem oda, és álltam az ajtóban, miután háromszor megnyomtam a csengőt, csak azért, hogy a szüleit bosszantsam.
Words: 322 | Remélem tetszik |
Vendég
Darling, my name is
Vendég
Tárgy: Re: Nie x Hope Csüt. Ápr. 28, 2016 9:05 am
to Hope
Kissé magamba fordultan, szinte zombi módban barangoltam otthon a lakásban, ami persze felkeltette a szüleim figyelmét is, mert hát miért ne. Nem akartak elmenni, vagyis úgy volt, hogyha ma a házassági évfordulójuk miatt elmennek vacsorázni, de amint látták, hogy nem vagyok önmagam, már le is akarták mondani. Milyen fiú lennék, ha én ezt hagynám? Ez az ő napjuk, nem fogom elrontani azzal, hogy nem vagyok biztos semmiben körülöttem. Talán, csak Eden-nel kellene beszélnem, ha már rendesebben beszéltem a barátnőmmel. Lehet ő megnyugtatna emgem, és nem lenne bennem semmiféle para, mert azt mondaná, hogy sosem érdekeltem olyan módon, és ne rontsuk el a barátságunkat. Nekem lehet ezt kellene hallanom, lehet csak erre van szükségem ahhoz, hogy megnyugodhassak, és megint úgy lehessen minden, ahogy volt. Nem hiszem, hogy ő valaha is máshogy érzett volna velem kapcsolatban, hiszen azt már észrevettem volna. Vagy nem? Megint csak ott vagyok, hogy nem tudom mennyire vagyok vak, pont úgy, ahogy Pandamacinál, de azért remélm, hogy nem én értem félre őket. A zuhany alól kimászva kapom meg az üzenetet, hogy egy óra és Eden itt van. Jézusom, erre még nem állok készen és nem a külső állapotomra gondolok, hanem arra, hogy nem tudom, hogy viselkedjek vele. Csak légy laza, ahogy mindig, úgy viselkedj! Biztatom magamat, és csak reménykedem abban, hogy képes leszek teljesen normálisan viselkedni, nem pedig zavart és nyomorék leszek. Mondjuk a fene se tudja... Inkább öltözködni kezdek és elrendezni magamat, hogy mire ideér én teljesen kész legyek. Anyám még bejön hozzám, hogy elköszönjön, de én azt hittem, hogy már elmentek. - Jó légy, majd este jövünk, vigyázz magadra. - még egy puszit is nyom a fejemre, de aztán ki is megy. Egy mosollyal nyugtázom, hogy most egészen könnyen megúsztam ezt a helyzetet, máskor hosszú percekig kérdezget, hogy van-e kajám, éhes vagyok-e, meg ilyenek. De végül mégis lelép, én pedig már kész vagyok, így csak várok, de hát késik, ami nem teljesen meglepő, de mégsem megszokott. Mindegy, én ráérek, ő volt az, aki sietetett engem, hogy csak egy órám van, erre sehol sincs. A csengőre persze felkapom a fejem, már az elsőre is, de még nem reagálok, csak a harmadik után, nem sietek, ahogy ő sem tette. - Ha egyszer nyomod meg azt is hallom, és jelenleg csaj engem tudsz idegesíteni vele. - vigyorgok rá, hiszen tudom, hogy a szüleimet akarja ezzel csesztetni, de az most nem jött össze.
391 || music || remélem egynek elmegy:3
roundview diák
Darling, my name is
Eden H. North
• hozzászólások :
14
• kor :
26
• tartózkodási hely :
Here and there
• foglalkozás :
Diák
Tárgy: Re: Nie x Hope Szomb. Ápr. 30, 2016 4:36 pm
Nie x Hope
Egyszer... Egyetlen egyszer akarom szándékosan –minden cselekedetem szándékos egyébként– idegesíteni a szüleit, akkor sem jön össze. Miért kell nekik lelépni itthonról? Pedig tökéletesen elterveztem, hogy addig nyomogatom a csengőt, még Nie anyja vagy apja le nem kiabálja a fejem, én meg vigyorogva legyintek a szavakra, és török utat magamnak egyenesen a legjobb barátom szobájába. Ám ehelyett egyenesen ő fogadott, vigyorgása zavarba ejtő is lehetne, de tök jól leplezem a dolgokat. Szó nélkül vonom közelebb magamhoz, és szorongatom meg egy kicsit, már-már csontroppantóan. Ez nálunk bevett szokás, ahogyan az is, hogy az elengedése után, haját is összetúrtam. – Fenébe, pedig elnéztem volna a kiabáló apád képét, meg a bosszankodását, amiért betörtem volna mellette. Bocs a késésért, belefeledkeztem a fürdésbe. Kész vagy? –tettem fel a felesleges kérdést, mert végignézve rajta, már régóta indulásra készen van. Legalábbis fel van öltözve, már csak az a kérdés, hogy kell-e még neki valami a házból, vagy mehetünk. – Remélem felkészítetted a tüdődet, meg a májadat, mert ma estére kelleni fog. Lenyúltam a fater fizuját, miénk az este. –vigyorogva paskoltam meg Nie vállát, aztán ha minden megvolt, meg is indultam. Egyelőre szótlanul lépkedtem mellette, és az úti célom nem más volt, mint a törzshelyünk. Ott kedvünkre ihatunk, drogozhatunk, táncolhatunk, meg... ennyi. Aztán csak bassza a csőröm ez a némaság kettőnk között, mert nem ilyenek szoktunk mi lenni. A hangulatunk így is jó, legalábbis az enyém igen, de Nie-n végignézve, ráfér már most egy szál cigi. Elő is vettem a dobozt, és kivettem belőle egy szálat, számba vettem, és meggyújtottam. Mélyet szívtam belőle, lent is tartva az egészet, és a kifújással párhuzamban nyújtottam át a cuccot. – Nincs apelláta, rád fér haver. Mélyet, kettőt, gyerünk Nie. –még nem éreztem a hatását, de a hangomból érezhette, hogy nem fogom díjazni, ha ellentmond a kérésemnek. Kérés, ami inkább parancsnak hangzott. Mire a törzshelyünkre értünk, a szál már nem volt meg. Felesben sikerült elszívni, vagyis azt nem tudom, hogy Nie mennyit is szívott belőle, de én tuti legyűrtem a felét, és kezdtem még ennél is jobban érezni magamat. A pulthoz sétáltam, kikértem kezdésnek két sört, s ha Nie nem figyelt, az övébe belecsempésztem azt a bizonyos kis bogyót. Egy üres asztalhoz sétáltam, lehuppantam a szabad helyre, s koccintásra emeltem az italom. – Kezdődjön az este! –vigyorogva húztam meg az italomat, végig figyelve, hogy a legjobb haverom is megtegye ugyanezt.
by 
| 
